Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

2012. március 12., hétfő

A TGYÁS, GYED kiszámítása


Sokszor érkezett hozzám már ezzel kapcsolatban kérdés, úgyhogy megpróbálom egy posztban összefoglalni, hogy egyben meglegyen.

Fontos megjegyezni, mielőtt belekezdenék a jogszabályi ismertetésbe, hogy a fenti szabályoktól elválik maga a jogosultság kérdése. Erről már korábban írtam, mielőtt elkezdjük kiszámolni, hogy mennyi az az annyi, nyilván azt kell megnézni, hogy a hatályos szabályok szerint járnak-e nekünk a fenti ellátások. Ha igen, akkor térhetünk rá az összeg kiszámítására.

A legfontosabb szabály, hogy a járadékokat a táppénz szabályai szerint számítják ki., azaz első körben megnézik, hogy a jogosultság első napját közvetlenül megelőző naptári évben volt-e 180 napi olyan jövedelem, melyből vontak egészségbiztosítási járulékot (Ebtv. 48. §) A táppénzből, GYED-ből, TGYÁS-ból nem vonnak, tehát ezek nem lehetnek egy későbbi ellátás alapjai. A jogosultág kezdő napja ezekben az esetekben az, mikor lehet igényelni az ellátásokat, tehát a TGYÁS-t a legkorábban a szülés várható napja előtt 28 nappal, a GYED-et pedig legkorábban a TGYÁS időszakának lejárta után.

Ha nincs, akkor a második körben megnézik, hogy a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző 180 napban volt-e ilyen jövedelem; ha a biztosítási idő folyamatos, akkor ezt a 180 napot a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári év első napjáig lehet figyelembe venni. Ha valamilyen oknál fogva megszakadt a biztosítási idő, akkor a megszakítás előtti időszakot nem lehet figyelembe venni. (A biztosítási időről a Tbj. 5. §-a szól.)

Ha jogosult lenne a TGYÁS-ra, GYED-re a biztosított, de nincs a fenti két szabály szerint megfelelő jövedelme, akkor a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér lesz az ellátások alapja, kivéve, ha a szerződése szerinti, vagy tényleges jövedelme ennél kevesebb (tehát kevesebbet kap a minimálbérnél, mert pl. nem teljes munkaidőben dolgozik.)

Van egy kedvezményszabály; ha a biztosítottnak azért nincs az irányadó időszakban megfelelő jövedelme, mert TGYÁS-ban, GYED-ben, táppénzben részesült (figyelem! A GYES-t nem említi a törvény!), akkor a korábbi ellátás alapjául szolgáló jövedelemből kell számítani az újabb ellátás napi összegét, ha az a minimálbérnél (lásd előző bekezdés) kedvezőbb.

46 megjegyzés:

  1. Kedves Ágnes!

    Hát elég bonyolultak a jogosultság és a számítás szabályai... Mi a helyzet akkor, ha folyamatos biztosítotti jogviszonyból veszélyeztetett terhesség miatt táppénzre megy a kismama (mondjuk 3 hónapos korában), de a táppénz alatt, még a szülés előtt megszűnik a kismama munkáltatója? Ettől még jár a táppénz és a szülés után a TGYÁS? A TGYÁS számításánál a táppénz is számít? Magyarul sokkal kevesebb lesz a TGYÁS ha a szülés előtt hosszú, mondjuk 4-5 hónapos táppénzen volt a kismama?
    Előre is nagyon köszönöm az értékes segítséget!

    VálaszTörlés
  2. Sajnos, nincs már passzív táppénz 2011. júliust követően... A táppénz nem lehet egyébként alapja a TGYÁS számításának, mert nem vonnak belőle eg. járulékot, ilyenkor figyelmen kívül hagyják a táppénuzként kapott jövedelmet.
    Ha megszűnik a munkáltató, akkor álláskeresési járadékra érdemes bejelentkezni (munkanélküli ellátásra), az biztosítási időnek számít.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ági,
    ez az oldal sokat segít nekem, most már konkrétumokat is tudok, vázolom:
    meghosszabbították a határozott idejű szerődésemet június végéig. október elejére várjuk a babát, így járható az út, hogy munkanélküli, majd tgyás, onnan gyed, igaz?
    gondolom, a tgyás-ról mehetek gyed-re, az biztosítja nekem a "biztosított" státust.
    további bonyodalom, hogy én EKHO-zom, vagyis a minimálbér után adózom csak rendesen. ez azt jelenti, hogy ebből állapítják meg a GYED-et? és ha ez így van, akkor mennyit kapok?
    köszönettel, felicia

    VálaszTörlés
  4. Kedves felicia,

    Az álláskeresési járadék időszaka biztosítási jogviszonynak számít. Nagyon fontos az is, hogy aznap, mikor igényli a TGYÁS-t, biztosított legyen (A GYED igénylésének kritériuma, hogy a biztosítási jogviszony élő legyen a szülés, vagy ha előbb igénylik, a TGYÁS időszaka alatt valamikor (ez jelenthet egy napot is!)
    Ha a minimálbér után fizeti a járulékokat, akkor az lesz az ellátások alapja, a bruttó bér 70 %-a, a TGYÁS-nál nincs maximálva, a GYED-nél igen, de a maximum több, mint a minimálbér, ezért ebben az esetben a minimálbér lesz az alap.
    Igen, ha TGYÁS-on, GYED-en van, nem kell külön járulékot fizetni, az esetleges egészségügyi ellátást megkapja ugyanúgy a TB-től.

    VálaszTörlés
  5. A terhességi-gyermekágyi segélyre jogosultsághoz szükséges előzetes 365 napi biztosítási időbe be kell számítani
    a) a biztosítás megszűnését követő táppénz, baleseti táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási
    díj folyósításának az idejét,

    VálaszTörlés
  6. Nem tudom, hogy ez a hozzászólás miért született, de a jogszabály mai napon hatályos szövege így van (1997. évi LXXXIII. törvény 40. § (2) bekezdése). ha ez volt a kérdés. Az a) pontban lehet látni, hogy a biztosítás megszűnését követően táppénzt nem, csak baleseti táppénzt említ.

    (2)A terhességi-gyermekágyi segélyre jogosultsághoz szükséges előzetes 365 napi biztosítási időbe be kell számítani

    a)a biztosítás megszűnését követő baleseti táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj folyósításának az idejét,

    b) közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán egy évnél hosszabb ideje folytatott tanulmányok idejéből 180 napot,

    c)a rehabilitációs járadék, rehabilitációs ellátás folyósításának idejét.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Ágnes!
    Nekem elég bonyolult a helyzetem: 2008. májusa óta itthon vagyok 2 kisgyermekemmel (2008. májusi és 2010. júliusi születésűek). A kettő születése között kivettem a felhalmozódott szabadságom egy részét, de még így is van bő 80 nap szabadságom, amit elkezdtem kivenni 2012. május 1-e óta, mert úgy volt, hogy visszamegyek dolgozni szeptembertől(tanítónő vagyok). De időközben terhes lettem, így nem biztos, hogy érdemes visszamennem 4 hónapra (határozatlan idejű a szerződésem), főleg nem magam miatt, hanem az iskola miatt. Megszüntettem idő előtt a GYED-emet (mert elvileg járt volna júliusig), hogy ki tudja adni az iskolám a szabimat.
    Első kérdésem az lenne, "visszacsinálhatom-e" az egész GYED-lemondást, és ha igen, mikori időponttól, egyáltalán van-e értelme?.
    Második kérdésem: nyilván táppénzre mennék a szabadságom lejárta után, és úgy mennék újból TGYÁS-ra, majd GYED-re. Így a 2008. májusa előtti fizetésem lenne a kiindulópont? (Akkor végig dolgoztam, még táppénzen sem voltam.)
    Vagy nem is érdemes egyáltalán kivennem a szabadságomat, hanem rögtön menjek el táppénzre és a szabimat hagyjam a 3. baba utánra (hisz így is a 2008. májusi fizetésem lenne a kiindulópont?)?
    Köszönöm válaszát!

    VálaszTörlés
  8. Azért nem olyan bonyolult :-)

    1. visszacsinálhatja, illetve ugyanúgy a gyerek két éves koráig jár, de mehet megint GYED-re, ha megszakítja a szabadságot. (azaz 2012. júliusáig jár a GYED)
    2. Ha táppénzre megy, akkor nem lesz 180 nap bérezett napja, s így a 2008 előtti jövedelem lesz az új TGYÁS, GYED alapja (A táppénz, TGYÁS, GYED nem lehet egy új ellátás alapja, mert egyikből sem vonnak egészségbiztosítási járulékot)
    3. ha nem jön össze a 180 bérezett nap a szülést megelőző két naptári évben, akkor mindegy a sorrend.

    VálaszTörlés
  9. Németh Krisztina2012. május 14. 13:17

    Kedves Ágnes!

    Most érkeztem meg a tatabányai OEP-től, és elképesztően nincsenek képben.

    2010 júliusától munkanélküli voltam, a minimum összeget kaptam, de még ebből is vontak tb járulékot,ami azért jó mert így megvan a két éven belüli 365 nap biztosítottságom, mert ehhez a számhoz ragaszkodott az ügyintéző.

    Majd 2011 május 21-től nem volt tb fizetés utánam semmilyen jogcímen, így az ellátás egészen 2011 november 1-ig megszakadt. Akkor lett egy állásom, ami a jelenlegi is.

    2012 június 13-ra vagyok kiírva szülni (ami egyébként május 30-án lesz császárral a veszélyeztetettségem és farfekvéses magzatom miatt, de ezt nem hajlandók hivatalosnak venni). Szeretnék TGYÁS-ra menni, de mindenáron le akar beszélni az ügyintéző. Másfelől szerinte a számításba bele kell venniük a munkaügyiből folyósított 25 ezer egynéhány száz ft-ot is, mint jövedelmet, én pedig úgy tudom, hogy mivel a biztosítás megszakadt, így csak a jelenlegi munkahelyemen kapott bruttó bér a számítási alap.

    Kérem, hogy segítsen nekem jogszabály megjelölésével, hogy mehessek valami biztos alappal kérni a a szülés előtt már a TGYÁS-t.Illetve egyáltalán az ellátást, mivel ha jól tudom ugyanazon feltételek vonatkoznak a GYES jogosultsághoz is.

    Azt sem tudta megmondani az ügyintéző, hogy ha most igénybe veszem jogszabály szerint, a számított szülés időpontja előtt 28 nappal, május 17-től a TGYÁS-t, akkor majd hány hónapig kapom utána a GYED-et.Ilyen szempontból sem mindegy számomra, mert ha a gyermek két éves koráig, akkor érdemesebb már a szülés előtt TGYÁS-ra mennem.

    Köszönöm szíves segítségét, és remélem a nekem adott válasza másnak is hasznos lesz. Sajnos egyre többen járunk hasonló cipőben...

    Németh Krisztina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Németh Krisztina2012. május 14. 13:20

      hiba javítás: "Kérem, hogy segítsen nekem jogszabály megjelölésével, hogy mehessek valami biztos alappal kérni a a szülés előtt már a TGYÁS-t.Illetve egyáltalán az ellátást, mivel ha jól tudom ugyanazon feltételek vonatkoznak a GYES jogosultsághoz is."

      Ebben a részben a GYED helyett egy karaktert mellé ütöttem, és GYES-t írtam, de természetesen a GYED érdekelne. Köszönöm.

      Törlés
  10. Kedves Ágnes!
    Több év folyamatos munkaviszony után 2010. július 16-tól TGYÁS, majd GYED ellátásban részesülök (utóbbi a fizetésem alapján a maximális összeg).
    2012. július 24-én jár le a GYED-em, július 25-től kiveszem a felgyülemlett szabadságomat, majd visszamegyek ténylegesen is dolgozni.
    Közben azért már tervezzük a kistesót, terveink szerint 2013. második felében érkezne, tehát a szülést megelőző évben nem lenne meg a 180 napnyi fizetésem.
    A kérdésem az lenne, hogy ha (ideális esetben) 2013. közepétől ismét anyasági ellátást kérek, akkor ezek alapjául az előző(azaz jelenlegi)GYED összegének alapját képező 2010-es fizetésem szolgál majd, vagy a szülést megelőző 180 napra kapott fizetésem?
    Előre is köszönöm a válaszát!
    Üdvözlettel:
    Orsi

    VálaszTörlés
  11. (Németh Krisztinának)

    Elnézést, hogy viszonylag sokára válaszolok, de nagy változások történtek az életemben; erről a blogban is beszámolok majd.

    Szóval: két részre lehet bontani a kérdést. Az egyik a TGYÁS-hoz, GYED-hez szükséges biztosítási napok száma; azaz, hogy a szülést megelőző (ill. a TGYÁS igénylését, ha az előbb van) 2 évben van-e összesen 365 nap. Hogy mi számít biztosítási jogviszonynak, azt a Tbj. 5. § - a mondja meg, ezek között van az álláskeresési járadék időszaka is.
    A másik, hogy mi alapján számítják ki a TGYÁS-t, GYED-et; a táppénz szabályai szerint, ezt fent leírtam. Minden olyan jövedelem számít, amelyből egészségbiztosítási járulékot vontak.
    A TGYÁS-t összesen 168 napig kapja, a GYED-et annyi ideig, ahány napot az előző két évben biztosítási jogviszonyban töltött, de max. a gyermek 2 éves koráig.

    VálaszTörlés
  12. (Orsi)

    Két lehetőség van: vagy meglesz szülés előtt a megfelelő 180 nap (a szabadság alatt kapott összeg beleszámít, de a TGYÁS, GYED, GYES, esetleges táppénz nem! a betegszabadság viszont igen), akkor az új jövedelem alapján számolják ki. Ha nem lesz meg, akkor az új ellátás alapja a régi ellátás alapja lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a választ, én is pont így gondoltam! :)
      Szép napot! Üdv, Orsi

      Törlés
  13. Kedves Ágnes!
    Decemberre várjuk gyermekünket, viszont határozott munkaviszonyomat nem tudom, hogy meghosszabbítják-e augusztustól. (van rá lehetőség). Már egy éve dolgozom, így megvannak a feltételek, viszont nem tudom, hogy ha augusztus és december között nem lenne jövedelmem, akkor a tgyás-t kisebb összegben kapom, mintha decemberig van munkavizsonyom? És a GYED-et akkor is elkezdik folyósítani, ha a TGYÁS ideje alatt lejár a munkaviszonyom? Az összegben lesz különbség? Mit kéne elérnem a munkaadómnál, meddig biztosítson nekem munkaviszonyt?
    Nagyon köszönöm a segítségt előre is!
    kati

    VálaszTörlés
  14. Kedves Kati!

    Nem is az összeggel lenne gond, hanem a biztosítási jogviszonnyal; fontos lenne az ellátások szempontjából, hogy a szülés környékén biztosított legyen - legegyszerűbb lenne, ha meghosszabbítanák a szerződését.
    Ha a TGYÁS alatt szűnne meg a jogviszony, akkor kapna GYED-et is; ez lenne az ún. passzív GYED.

    VálaszTörlés
  15. Kedves Ágnes,
    kérem a segítségét,hogy jól gondolkodom-e.
    2012.07.29-ére vagyok kiírva szülni.
    2010.07.29-től 08.16-ig 4 órás munkaviszonyom volt ( fél napnak számít), ezt követően álláskeresési járadékban voltam 2010.08.26-2010.11.07-ig. Ezt követően sajnos nem volt bejelntett jogviszonyom egészen 2011.06.01-ig. Itt alkalmaztak 4 órában 2011.10.15-ig. 2011.12.01-től 40 órás munkaviszonyom van, de innen 04.20-tól veszélyeztett terhesség miatt táppénzen vagyok,valószínűleg a szülés napjáig. Számításom szerint meg lesz a 365 biztosításban töltött időm és a 2011.12.01-i jövedelmem alapján kapom a Tgyást ill. a gyedet.
    Kérem segítségét abban,hogy jól számolok-e.
    Köszönöm előre is válaszát. Andrea

    VálaszTörlés
  16. Kedves Ágnes.

    2011.06.17.-én szűnt meg egy 12 éves munkaviszonyom költözés miatt. Azóta nem votb bejelentett munkám. 2012.05.26-án szültem. Az lenne a kérdésem, hogy jár-e nekem tgyás és gyed vagy csak gyes? Ha igen, akkor az igénylést hol kell benyújtani?
    Válaszát előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  17. Andrea: Bocsánat, hogy most válaszolok; a táppénz kiszámításának szabályait részletesen leírtam egy posztban: lényeg az, hogy 180 napnak kell lennie, mikor jövedelme (olyan jövedelme, melyből eg.biztosítási járulékot vonnak) van - ezt számítják össze.

    VálaszTörlés
  18. Sajnos, GYES és az Államkincstárnál kell igényelni - ha közben más bizt. jogviszonya nem volt.

    VálaszTörlés
  19. 2011.06.17.-én szűnt meg egy 12 éves munkaviszonyom költözés miatt. Azóta nem vot bejelentett munkám. 2012.05.26-án szültem. Az lenne a kérdésem, hogy jár-e nekem tgyás és gyed vagy csak gyes?
    Válaszát előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  20. Kedves Ágnes!

    2009. július 19-ig, gyermekem születéséig 10 év megszakítás nélküli munkaviszonyom volt. 2012. május 1-én lemondtam a maradék kb. 2 és fél havi gyest és elkezdtem letölteni szabadságomat a szeptemberi munkába állás előtt. Közben úgy néz ki, hogy újra sikerült teherbe esnem. Ha sikerül dolgoznom decemberig, akkor a szabadsággal együtt meg lesz a 180 nap. Gondolom, az alapján számítják a Tgyás összegét?! Felmerült ugyanakkor a veszélyeztetett terhesség lehetősége, ami miatt lehet szóba jön a táppénz a szabadság letelte után. Ebben az esetben mire számíthatok, mit javasol? Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Erika)
      A táppénz nem lehet alapja egy újabb ellátásnak, tehát, ha nincs meg a 180 bérezett nap, akkor ez előző ellátás alapjául szolgáló bért veszik figyelembe. (Ha most magasabb a bére, akkor érdemes kitölteni a 180 napot - a szabadság is ide számít - persze, ha veszélyeztetett a terhesség, akkor ez nem szempont, akkor mindenképpen táppénz.)

      Törlés
  21. Kedves Ágnes!
    A következő problémával fordulok Önhöz:
    2007.júniusától folyamatos a munkaviszonyom 2011.februárig 28ig.Itt volt 15 nap szünet. Majd sikerült megint elhelyezkednem 2011.03.16tól-2012.ápr.30ig.Itt ismét volt szünet 7 nap..Most jelenleg munkanélkülin vagyok(2012.05.07.-2012.08.10.). Kérdésem a következő. Hogy ezek után, hogy volt mindig munkaviszonyom,kisebb megszakításokkal, jogosult lehetek még a járandóságra(értve itt a tgyás-, gyes,gyed-re)?A bérem mindig bruttó 100-120 ezer felett volt...Kivéve most a munkanélkülin(n.44ezer)
    A főnökömmel megbeszéltük,ha ott járunk, hogy jön a baba,akkor visszavesz. Most alkalmival vagyok nála(15napos). Jelen pillanatba úgy néz ki, hogy baba lesz...Kérdésem: Ha most visszavesz rendes szerződéssel, határozatlan munkaidőre,bruttó 150ezerre...mennyi pénzt kaphatok majd később? Hogy kell ezeket kiszámolni?
    előre is köszönöm a segítségedet!Üdv.: Ninna

    VálaszTörlés
  22. (Ninna)
    A fenti posztban leírtam, hogyan kell kiszámítani a járadékokat (ua. mint a táppénz). Ha megvan a szülést megelőző két évben 365 nap biztosítási jogviszony (össze kell számítani, ha volt szünet), akkor jár a TGYÁS, GYED - a szülés időpontjában biztosítottnak kell lenni, hogy mindkét ellátás járjon.

    VálaszTörlés
  23. Kedves Ágnes!
    Segítségét szeretném kérni abban, hogy mennyi TGYÁS-t kellene kapnom? 2011-es bruttó bérem 3.404.345Ft volt. 2012 április 16-án szültem, és több mint 365 napom van. Segítségét előre is köszönöm. Üdv.:Moni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézést a késői válaszért
      168 napi TGYÁS-t kap; a táppénz szabályai szerint számítják ki, tehát elsősorban az igénylés előtti év első napjától néznek 180 bérezett napot, ez lesz az alapja, napi átlagot számolnak, s a bruttó fizetés 70 %-a lesz.

      Törlés
  24. Kedves Ágnes!
    Kérem segítsen. Ez év április 15-én megszűnt a munkaviszonyom ezt követően bejelentkeztem a munkaügyi központban. 3 hónapig cca. 70,000.- ft-ot kapok. Közben kiderült, hogy csak lombikprogrammal lehetséges a teherbeesésem. Ha minden optimálisan alakul, ez év szeptemberben teherbe esem, tehát várhatóan jövő nyáron szülök. Kérdésem, hogy ezek alapján hogyan alakul a TGYÁS, GYED, ..stb. az én esetemben. Köszönöm válaszát

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bibi!

      Sajnos, mindenképpen szükséges lenne további biztosítási jogviszony a magasabb összegű ellátásokhoz... fontos lenne, hogy a szülés időpontjában biztosított legyen.

      Törlés
  25. Kedves Ági!

    Teljesen összezavart z OEP! Szeretném megtudni, hogy amennyiben a kislányom két éves kora előtt teherbe esem, úgy a Gyedem mennyi lesz. Munkaviszonyban állok, megvolt a biztosítási időm és a pénztár azt mondta, hogy minimálbér alapján kapnám A Gyedet, közben a maximum volt az eddigi gyedem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mire alapozta ez az OEP? A korábbi ellátás alapjául szolgáló jövedelem lesz az új ellátás alapja ebben az esetben.

      Törlés
  26. Kedves Ági!

    Mi lesz az alapja a TGYÁS, illetve GYED-nek, ha a következő baba 2013. tavaszán születik, és ha az alábbiak állnak fent?

    2010.dec-2011.májusig TGYÁS-on voltam
    2011.máj-2012-augusztus 31-ig GYED-en
    és 2012.szeptember 1-től pedig visszamegyek dolgozni.

    A baba születése előtt a bruttó bérem 124.000 Ft volt, 2012.január 1-től a bruttó bérem 145.000 Ft-ra emelkedett.

    Üdv: Andi

    VálaszTörlés
  27. Kedves Andi!

    Ha meglesz az új baba születése lőtt a 180 bérezett nap, akkor abból számítják az új ellátásokat; ha nem (pl. táppénzen lesz), akkor a régi ellátás alapjául szolgáló jövedelemből.

    VálaszTörlés
  28. Kedves Ágnes!
    Rendkívül kilátástalan helyzetben kérem segítségedet, tanácsodat! Pedagógusként dolgoztam az elmúlt 4 évben, mindig határozott idejű szerződéssel. Tavaly június 30-án járt le a szerződésem, de ezt augusztusban nem hosszabbították meg. Így augusztus 8-án bejelentkeztem munkanélküli ellátásra. Az ellátásom alapja 176.000 Ft-os jövedelmem volt. (Időközben terhes lettem első gyermekünkkel.) A munkanélküli ellátás alatt lehetőségem nyílt az októberi népszámlálási munkákban részt venni. Erre az egy hónapra (október) szabályosan bejelentve, az ellátásomat szüneteltetve, megbízási szerződéssel dolgoztam, melyért 66.000 Ft-ot kaptam. 2012. március 14-én megszületett kislányunk. Majd többszöri levél- és telefon-váltás az OEP ügyintézővel azt eredményezte, hogy a TGYÁS alapjául kizárólag azt a 66.000 Ft-ot vették alapul, amit a népszámlálásért kaptam. Tájékozódtam, hogy a munkanélküli ellátás biztosított időnek számít, akkor nem értem, hogy miért nem veszik figyelembe a szülést megelőző 180 napos jövedelmem megállapításánál. Méltánytalannak, jogtalannak tartom az eljárást, hogy azért járok rendkívül rosszul, mert dolgozni szerettem volna, szabályosan, és nem "fekete munkában".
    Segítségedet kérném, hogy szabályos-e az eljárás, a TGYÁS megállapítása, mivel nem mindegy, hogy jelenleg 40.000 Ft-ot sem kapok, egyébként meg 100.000 Ft körül kaphatnék. Ez végig fog követni a GYED-nél, illetve a betervezett második baba esetén is?
    Szeretném, ha tanácsot adnál, van-e jogorvoslati eljárásra lehetőség, illetve hova fordulhatok, mit tehetek ebben a helyzetben.
    Segítségedet előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: aggódó anyuka

    VálaszTörlés
  29. Kedves Ágnes!
    Októberben lesz 3 éves a gyermekem, addig kapom a gyes-t. Mellette 4 órában dolgozom, bruttó 50.000 Ft-ért. Közben állapotos lettem, április végén fogok szülni. A gyes lejárta után tehát fél évet dolgozok csupán teljes munkaidőben. A kérdésem az, hogy a tgyás ill. gyed kiszámításánál arra az időszakra, mikor gyes mellett 4 órában dolgoztam, csak a jövedelmemet, vagy a gyes-t is alapul veszik?
    Továbbá korábban hallottam olyat, hogy amennyiben megszűnik a munkaviszonyom egy időre, de a terhességem alatt találok egy új munkát, akkor kizárólag a legutolsó munkaviszony jövedelmét (napibérét) veszik alapul. Magyarul, ha felmondok a gyes lejárta után, és utána találok még a terhesség alatt egy teljes munkaidős állást, jól fizető állást, akkor csak az utóbbi alapján számítják a gyed-emet?
    Előre is köszönöm a választ!
    Üdv: Erika

    VálaszTörlés
  30. Kedves Ágnes!
    2012. augusztus végéig gyesen voltam , azt követően az ezen időszakra felhalmozódott szabadságokat kivettem , majd munkaviszonyom november végén megszűnt, decembertől 6 hónapig álláskeresési támogatásban részesültem. Szeptember közepétől 2 hónap határozott időre (4 órában minimálbéres) állást kaptam. December elejére várom kisbabámat, úgy számolom jogosult leszek a gyedre, de a összegének kiszámítása számomra egy kissé zavaros. Az én esetemben miből számítják ki mit vesznek alapul? Az előző évet? A gyes időszaka alatt milyen összeggel számolnak?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Üdvözlettel : Gabriella

    VálaszTörlés
  31. Kedves Ágnes!
    Segítségét szeretném kérni, néhány számomra nem világos kérdésben. Október végéig gyeden vagyok első gyermekünkkel, és már nagyon szeretnénk második babát. A kérdésem az lenne, hogyan járnék jobban, ha a gyed lejárta után gyesen maradnék, és ha összejön a második baba váltanék gyesről táppénzre (első babámmal is veszélyeztetett terhes voltam), vagy ha kivenném a munkahelyemen a fennmaradt szabadságomat? Miben és hogyan befolyásolná ez a második baba után kapott ellátást? Gyesről automatikusan át lehet váltani a táppénzre, vagy először vissza kell állnom munkába (és azt 60 nappal előtte jeleznem kell a munkáltató felé), és a terhesség hányadik hetétől lehet váltani? A táppénzt a régi fizetésemből vagy a gyes összegéből számolják, érdemes-e egyáltalán váltani? Be kell jelenteni a munkáltató felé, hogy gyes-re szeretnék menni, illetve mennyivel előtte és milyen formában? Kell-e igényelni tőle a gyes időszakára fizetés nélküli szabadságot? Válaszát előre is nagyon köszönöm!
    Üdvözlettel:Renáta

    VálaszTörlés
  32. Kedves Ági!
    -Érdemes-e gyes alatt veszélyeztetett terhesség miatt táppénzre menni - a táppénzt a gyesből, vagy a régi munkabéremből, esetleg az utolsó 180 nap átlagából számítják ki (ez utóbbiban van gyed, gyes is)?
    -A második baba esetében mi lesz a THGYS alapja - az első baba születése előtti munkabérem, a gyes, vagy a gyes alatti táppénz?
    -Az első babámmal 2,5 éve vagyok itthon (táppénz, Thgys, Gyed, Gyes), időközben a cégnél ahol dolgoztam volt általános munkabéremelés, lehet ilyen esetben korrigált munkabért kérni, illetve most a gyes, esetleg táppénz, vagy majd a következő babára eső Thgys, Gyed ideje alatt, módosíthatják-e az alapbérem, és ez bármilyen formában beleszámítana-e a juttatásokba? Köszönöm előre is a segítséget! Üdvözlettel: Csilla

    VálaszTörlés
  33. Kedves Ágnes!

    Nekem a következő lenne a kérdésem.Jelenlegi munkahelyemen( ahol már 3 éve dolgozom) lejár a szerződésem 10.31.-én.
    És egyenlőre más munkahely sajnos nincs kilátásba.
    Valószínűleg kisbabát várok, az érkezése 2013. júniusra várható.
    ha nem sikerül elhelyezkednem, akkor jogosult vagyok e a Gyedre, illetve milyen jövedelem lesz az alapja a Gyed összegének?

    Válaszát előre is köszönöm: Melinda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, a GYED-hez biztosítottnak kell lenni a szülés (TGYÁS) időpontjában.

      Törlés
  34. Kedves Ágnes!

    Én két évet jártam egyetemre, és most még járok egy 3 éves konzervatóriumi képzésre, de egy év alatt tervezem elvégezni. Azt olvastam, hogy csak akkor számít 180 nap az iskolából, ha minimum két éves, tehát akkor ha én ide csak egy évet járok, hiába nem hagytam ki a két képzés között időt, nem fog számítani? Ha most be tudnám jelenteni magamat valahova minimálbérre, akkor még érvényesnek számítana az egyetemi két év (180 napnak)? A másik kérdésem, hogy ha három műszakos állásba helyezkedem el, akkor azzal hamarabb megvan a biztosított időm is?
    Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
    Dorka

    VálaszTörlés
  35. Kedves Ágnes!
    Tgyás-al, gyed-el kapcsolatos kérdésem lenne! Jelenleg első babámat várom, 2012.12.25. a szülés várható ideje! Az lenne a kérdésem, hogy mi alapján számolják majd a tgyás-t és a gyedet! Közalkalmazott vagyok, klinikán dolgozom 3 műszakban, teljes munkaidőben. 2008-tól 2011. szeptember 20-ig megszakítás nélkül, kb. brutto 220 000 Ft fizetésem volt! 2011. szeptembertől 2012. február 15-ig fizetetlen szabadságon voltam, majd 2012. február 15-től ismét munkába álltam ugyan ezen a klinikán, ahol egészen év végéig, tehát még meg nem szülök dolgozni fogok! Tehát volt 5 hónap megszakításom a fizetetlen szabadság miatt (2011. szeptembertől-2012.februárig). Mivel a tgyás és a gyed jogosúltsághoz nem kell folyamatosnak lennie a biztosításomnak, az rendben van és így ha jól gondolom a szülést megelőző 2 évben meg is volt/lesz a 360 nap biztosításom, csak mivel megszakítás volt, ezért a fizetésem alapján számolják a tgyás-t és a gyed-et, vagy pedig minimálbér alapján fogom kapni?????
    Veszélyeztetett terhesség miatt májustól június 25-ig táppénzen voltam, ez is bele számít a tgyás-be, gyed-be?
    Leírom a fizetéseimet és ha esetleg ebből tudna nekem egy kb kalkulációt mondani, azt megköszönném!
    Tehát a szülés várható ideje 2012. 12.25. Decemberig minden képpen szeretnék dolgozni!
    Brutto béreim a következők:
    2011-es évben januártól- szeptemberig kb.brutto 220 000Ft (szeptembertől-2012.február 15-ig fizetetlen szabadság)
    február ( mivel innentől szakítottam meg a fizetetlen szabadságot és kezdtem dolgozni): 80 000Ft
    március: 167 000Ft
    április:253 000 Ft
    május (ebből néhány nap táppénz a többi munka):194 000 Ft
    június(itt voltam táppénzen egész hónapban): 65 000 Ft
    július: 138 000 Ft
    augusztus:183 000 Ft
    szeptember, október, november és december hónapra (a december attól függ mikor szülök) is kb. 180 000 Ft bruttoval lehet számolni!

    Még egy utolsó kérdésem lenne!
    Azt olvastam, hogy mivel megszakításom volt a biztosításban, ezért a szülést megelőző, tehát december 25-ét megelőző 180 nap alapján fogom kapni a tgyás-t és a gyed-et!Ez valóban így van?Mivel a 180 napban pont benne van az a hónapom, amikor táppénzen voltam (június) akkor az az előtti hónapot, tehát a májust kell néznem, hogy meg legyen a 180 nap, vagy a táppénzes hónap is beleszámít?
    Köszönöm a válaszait!
    Ági

    VálaszTörlés
  36. Kedves Ágnes!
    Nem igazán értem ezt a számítást. Sok éve folyamatos a munkaviszonyom, jövő márciusra várjuk a babánkat. Veszélyeztetett terhesség miatt már lassan egy hónapja táppénzen vagyok és lehet hogy maradok is. Tehát idén megvan a 180 napom, azonban lehet, hogy 5 hónap táppénz lesz. Ez azt jelenti, hogy a TGYÁS számításakor a táppénz összegét nem veszik figyelembe, tehát 7 hónap fizut fognak csak beleszámítani, így a minimálisan kapott összeget fogom kapni? Vagy hozzászámolnak 5 nem táppénzes tavalyi hónapot?

    Köszönöm a válaszodat! Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A táppénz összegét nem vehetik figyelembe a járadékok számításánál, mivel nem vonnak belőle eg.biztosítási járulékot.

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.