Család és munka - interjú 3.

Az alábbi interjúban szereplő édesanya munkája mellett szintén három gyermeket nevel; villamosvezetőként dolgozik férjével együtt, így egy-egy, gyermeket nevelő nőket segítő munkaszervezési forma ki van zárva esetében (avagy ki szállna fel egy távmunkában vezetett villamosra?J)

Hol és mennyit dolgoztál a gyerekek születése előtt?

A gyerekek születése előtt először egy kft-nél dolgoztam két évet varrónőként, aztán egy kis közértben voltam hat hónapig üzletvezető-helyettes, majd a Vidámparkban pénztárosként két idényen át, azaz kétszer fél évet. Ezután kerültem a BKV-hoz, ahol a gyerekek születése előtt mintegy négy és fél évet dolgoztam, majd ide is mentem vissza a gyermekgondozási szabadságról; összesen tíz éve dolgozom ott villamosvezetőként.

Hány gyereked van, s mekkora korkülönbséggel születtek?

Három gyermekem van; nagyon kis korkülönbséggel születtek, az első és a második között összesen tizenegy hónap van, a második és a harmadik között pedig másfél év. Két és fél év alatt született meg mindhárom gyerek J.

Visszamentél dolgozni a gyerekek születése között? Szerettél otthon lenni "csak" velük?

Nem mentem vissza dolgozni, bár nagyon hosszúnak éreztem ezt az öt évet egyben. A végén már nem szerettem itthon lenni, vágytam vissza a munkahelyemre.

Mennyi idős volt a legkisebb gyermeked, mikor visszamentél dolgozni?

Két éves volt a legkisebb, mikor visszamentem dolgozni.

Mi volt az indoka a munkába állásnak; elsősorban anyagi okok, vagy hiányzott a munka (esetleg mindkettő, vagy más indok), hiszen nagycsaládosként lehettél volna főállású anya is?

Két okból mentem vissza; egyrészt hiányzott már a munka, másrészt anyagi okok miatt is.

Főállású anyának nem tudnék elmenni, mert nagyon kevés az a pénz, amit kapnék. Egyébként is soknak éreztem – ahogy már említettem is – azt az öt évet, amikor csak itthon voltam.

Főállásban dolgozol? Hogyan néz ki egy átlagos napod: mikor kelsz, ki viszi a gyerekeket reggel, mikor végzel a munkával, mikor tudod csinálni a házimunkát, mikor jut pihenésre idő, mikor jut idő kikapcsolódásra, szórakozásra?

Mivel mindketten ugyanazt a munkát végezzük, tehát villamosvezetők vagyunk a BKV-nál, egymáshoz és a családhoz hangoljuk a beosztásunkat; amelyikünk délutános, az viszi a gyerekeket óvodába, aki pedig délelőttös volt, az hozza el őket délután. Havi váltásban dolgozunk délelőtti és délutáni műszakban. Főállásban dolgozom, a részmunkaidős beosztás gondolata nem merült fel, mert ezt csak ún. besegítőként tudtam volna vállalni, azaz szólnak, ha valakit helyettesíteni kell, vagy egyéb okból van még munkaerőre szükség; egyrészt ez állandó rendelkezésre állást igényel, tervezhetetlen az időbeosztás, másrészt nem biztos, hogy visszavesznek majd később teljes munkaidőben, ha már nagyobbak lesznek a gyerekek.

A délelőtti műszaknál hajnali kettőkor kelünk, és délután fél egy és három óra között érünk haza, ez változó. A délutáni műszakban pedig 11.30-kor kezdünk, és este tizenegy óra tájban jövünk haza. Munka közben egy 9-10 órás műszakban rendszerint van két alkalommal pihenő, egy-egy alkalommal mintegy negyven perc.

Mennyire veszik figyelembe az időbeosztásnál, ha valaki családos?

Munkatársak közötti megállapodás, hogy a családosokat nem osztják be Karácsonykor, a saját családdal még nem rendelkezőket pedig Szilveszterkor. Ezenfelül általában nincs más elbírálás a beosztásnál, egyéb ünnepnapoknál; „központilag” nincs előírva semmiféle kedvezmény.

Milyen segítséged van a hétköznapokban (nagyszülők, bébiszitter, egyéb segítség)

A nagyszülők nagyon sokat segítenek, így havonta három-négy alkalommal van szabadidőnk a férjemmel. Mivel a nagyszülők ennyit segítenek, ezért szerencsére bébiszitterre még nem volt szükségünk.

Elégedett vagy-e a mostani életeddel? Ha nem, mit változtatnál rajta elsősorban?

Nagyjából elégedett vagyok, amin változtatnék, az az anyagi helyzetünk, mert vannak hiteleink, lakáshitel is, s más, kisebb hitelek is. Ha még valamin változtathatnék, akkor több türelmet kérnék J.

Család és munka - interjú 2.

Annak az édesanyának, akit ebben az interjúban kérdeztem, szintén három gyermeke van, a legkisebbik még nem töltötte be a harmadik életévét. Arra voltam elsősorban kíváncsi, hogy hogyan változtak meg a munkájával kapcsolatos tervei a gyermekvállalás után, s hogyan oldja meg munkájának – melyet teljes munkaidőben végez – a családi élettel való összeegyeztetését.

Mielőtt gyermeket vállaltatok volna, hogyan gondoltál a mellettük való munkavállalásra?

Szeretted-e a korábban végzett munkádat, hamar vissza akartál-e térni hozzá?

A gyerekek megszületése előtt a K+F szférában dolgoztam, ugyanide tértem vissza 5,5 év otthonlét után. Korábban nem terveztem 3 gyereket, kettőben gondolkodtam (a férjem már akkor is hármat szeretett volna), éppen azért, mert nagyon szerettem a munkám, és fontosnak tartottam azt is, hogy a munkámban is sikeres legyek, és legyen lehetőségem az előre lépésre. A pályámon éppen felfelé ívelő szakaszban voltam, elismertek a munkahelyemen, több meghívást kaptam rangos konferenciákra, több sikeres publikációm jelent meg, ösztöndíjat kaptam, több felsőoktatási intézményben is tanítottam, és elkezdtem a doktori képzést is.

Ezen a ponton természetesen dilemmába kerültem, hogy mikor is vállaljuk az első gyereket. Megvárjuk, amíg megszerzem a doktori fokozatot? Vagy ne várjuk meg, majd közben megcsinálom? Kisebb tanakodás után a második verzió mellett döntöttem (a férjem teljesen rám bízta ezt a döntést, mivel annak minden következményét nekem kellett vállalnom), egyrészt mert már nagyon vágytam gyerekre, másrészt pedig a doktori megszerzése nem kevés idő, becsléseim szerint 30 éves korom körül sikerülhetett volna.

Előzetes terveinkben az szerepelt, hogy két gyerek lesz 3-4 év korkülönbséggel, és közte visszatérek dolgozni. Úgy terveztem, hogy az első gyerek 18-20 hónapos kora között valamikor visszatérek a munkába. Úgy gondoltam, hogy vagy az eredeti munkahelyemre térek vissza, vagy a felsőoktatásba, ha erre lehetőséget kapok.

Hogyan alakult ez a gyakorlatban? Jártak-e a gyermekeid bölcsődébe?

Az élet teljesen mást hozott.:-) Egyrészt az első gyerek születése után pár hónappal már nagyon vágytam újra gyerekre, másrészt nem volt könnyű a terhességem, ezért feltételeztem, hogy a következő gyereknél hamar táppénzre kényszerülnék, így nem lett volna értelme visszamenni. Nagyon nagy korkülönbséget pedig nem akartunk. Hasonlóan megváltozott a véleményem arról is, hogy mikortól alkalmas a gyerek (és persze a szülő is) a bölcsődére. Túl korainak találtam volna a 18-20 hónapos életkort. Ezért teljesen másképpen alakult minden. Az első gyerekünk 1 éves korában az újabb gyerek mellett döntöttünk, végül egy vetélés után megérkezett a második gyerekünk, 2 év korkülönbséggel (koraszülöttként).

Közben természetesen az első gyerek otthon volt, egyáltalán nem járt bölcsibe. Én pedig írtam a disszertációt, amit már az első gyerekkel elkezdtem. Pont a kórházba kerülésem előtti napokban lettem kész az első verzióval, a kórházból telefonálgattam, hogy le tudjam adni. A végső verziót a második gyerek kiscsecsemő korában sikerült elkészítenem. Ezzel nagy kő esett le a szívemről. És gyökeresen megváltoztam, újabb gyereket szerettem volna. A harmadik gyerekünk érezve a vágyunkat jó korán kopogtatott, így aztán 16,5 hónappal a második után ő is megszületett. Terhességem alatt megvédtem a disszertációm, a doktori oklevelet nem sokkal a szülés után vehettem át.

Természetesen így a gyerekek között nem mentem vissza egyáltalán, a két nagyobb nem is járt ezért bölcsödébe. A nagyobb az első évben oviba is csak ebédig járt. A kicsi 1 éves kora körül aztán felmerült, hogy hogyan tovább. Felvetettük azt a lehetőséget is, hogy 3 éves koráig itthon maradok, mivel rendkívül nehezen maradt meg mással rajtunk kívül, még a nagyszülőkkel sem nagyon akart akár 1-2 órán át sem maradni. Végül úgy döntöttünk, hogy megpróbálok visszamenni a GYED lejárta után. Kiveszem a felgyűlt sok szabadságot, és utána elkezdi a bölcsit, ekkor ő már pár hónappal elmúlik 2 éves. Ebben a döntésben sok szempont játszott szerepet. Egyrészt nagyon sok év maradt ki, így is nagyon féltem a visszatéréstől (nagyon szerettem otthon lenni, a munka nem igazán hiányzott). Másrészt, ha várunk még egy évet, akkor pont a nagylány kezdte volna az iskolát, úgy véltem, ez túl sok változás lett volna egyszerre, könnyebb úgy visszaállni a munkába, hogy kevesebb még a kötöttségünk más területen. Harmadrészt természetesen anyagi szempontok is szerepet játszottak, szerettük volna, ha végre egy kicsikét könnyebben élhettünk volna. Negyedrészt így kaptam lehetőséget a távmunkára, ami szintén segíti a visszatérést.

Hogyan néz ki egy átlagos napod?

A napi menetrend kialakítása kb. másfél hónapunkba került. Persze azóta is történtek változások, ahogyan az életünkben is vannak mindig változások.

Reggel 6.30 körül kelek, elkészítem a reggelit, ébresztem a gyerekeket. Mióta előbbre hoztuk az esti fekvést (kb. 7.30), a gyerekek maguktól ébrednek, így kevesebb a reggeli nyafogás is. A nagyok az este előre odakészített ruhát maguktól felveszik, a kicsit a férjem öltözteti, amíg én még készítem a reggelit. 7.20 körül indulnak el, a férjem viszi mindhárom gyereket reggel. Én utána gyorsan elpakolom a reggeli nyomait és felöltözöm (kb. 15 perc). Utána rögtön neki tudok állni dolgozni, így nyerek egy kis időt. Itthonról dolgozom, hivatalos formában, erre a kicsi három éves koráig kaptam lehetőséget.

Kb. 14.30-ig dolgozom. Így persze nem jön össze a napközbeni 8 óra (heti 40 órás munkarendben vagyok), csak 7, de ez nagyon intenzív munka, hiszen nem zavar senki, nem szólnak a telefonok, nem fénymásol, nyomtat senki, nem trécsel, vagy éppen tárgyal, nem állít meg a folyosón, hogy mi újság, és nem kell kimennem ebédelni sem egy környező étterembe. Utána elmegyek a bölcsibe és az oviba a gyerekekért, kb. 3.30-ra érünk haza (ha kevesebb a ruha, akkor hamarabb). Hetente egyszer (néha kétszer is sikerül) elmegyek tornára, akkor a férjem próbál időben haza jönni és 4.50-kor el tudok indulni, kicsit kések, de másképpen nem megy.:-) Hetente egyszer jár a nagylány fejlesztő tornára (mozgáskoordinációs problémái vannak), és heti egyszer úszni. A gyerektornára mind együtt megyünk, a másik kettő elfoglalja magát az előtérben.

Hazaérkezés után kint szoktunk maradni az udvaron egy kicsit, 4 után valamikor bejövünk (ahogy hosszabbodnak a nappalok, tovább kint tudunk lenni). Utána játék, mese. Vacsora 5.45 körül, és 6.30 körül indulunk fürödni, 7.30-kor mindenki ágyba kerül. Amikor már itthon vannak a gyerekek, akkor annyi házimunkát végzek csak, amennyit „bírnak”. Ha játszani szeretnének velem, vagy olvasni, akkor „hagyom a dagadt ruhát másra”. Este miután lefeküdtek, akkor szoktam a mosást bepakolni, és másnap reggel bekapcsolom. Elpakolom a ruhákat, amíg ők pancsolnak, és kikészítem a másnapi ruhákat. Bepakolok másnapra a hátizsákokba (tornacucc, gyümölcsnap, egyebek).

Elég sok a munkám így a napok 80 százalékában este is dolgozom, ez a munka mennyiségétől függően lehet, hogy csak 1-2 óra, de decemberi időszakban több héten át 4-5 óra is volt este 8-tól.

Vannak olyan napok, amikor be kell mennem a munkahelyre, vagy el kell utaznom más településre, az sokkal nehezebb, és elég sok szervezést igényel, hogy meg tudjuk oldani.

Mennyire érzed családbarátnak a munkahelyed? Mennyire kedvező a család szempontjából az időbeosztás, hogyan állnak a kollégák ahhoz, ha a gyerekek miatt hiányzol vagy hamarabb el kell menned?

Nehéz erre a kérdésre egyértelműen válaszolni. A közvetlen főnököm nagyon megértő és nagyon át tudja érezni a kisgyerekes lét nehézségeit. A távmunka lehetővé teszi, hogy könnyebben alkalmazkodjunk egy nagycsalád igényeihez, és a napi 8 órás munka ellenére a gyerekeim rögtön alvás után eljöhessenek az oviból, bölcsiből. Ugyanakkor a munka projekt alapú, határidőkkel és határidőre elvégzendő feladatokkal. Így, ha a gyerekek betegek, akkor is meg kell valahogyan oldani a munkavégzést. Márpedig a gyerekek betegek, 3 gyerek minimum háromszor annyit, mint egy gyerek. Így ilyenkor nagyon fárasztóak a napjaim, ápolom a betegeket, minden éjszaka dolgozom, hétvégén is dolgozom. Napi 2-3 órára hívok bébiszittert, többre nem éri meg, mert túl sok pénzbe kerül. És persze rajtam van annak a feszültsége, hogy szeretnék teljesen a beteg gyerek(ek)re figyelni, de közben mégis el kell valahogyan végezni a munkát.

A kollégáim elfogadják ezt a helyzetet, bár nem tudják nyilván teljesen átérezni, egyszerűen sok mindent csak akkor érthető, ha magad is abban a helyzetben vagy. Így voltak furcsa kérdéseik és elvárásaik, de ezt el kell fogadni nekem is. Szintén önmagam számára feldolgozandó helyzet volt a „karrierem” megtorpanása. A hasonló korú kollégáim már jóval előrébb tartanak, és az egyedülállók számára olyan lehetőségek is adódnak, melyek az én esetemben fel sem merülhetnek (pl. külföldi ösztöndíj). Amikor az ember gyereket vállal, akkor elméletben tudja, hogy ez valószínűleg így lesz, de szembesülni vele valójában teljesen más.

A felsővezetés nem áll ennyire kedvezően a gyerekes munkavállalókhoz, ragaszkodik egyfajta sztenderdhez, és nehéz elfogadni, hogy vannak a sztenderdbe nehezen beilleszthető

élethelyzetek.

Mi volt a legfontosabb szempont tehát a munkád megválasztásában, abban, hogy a régi helyeden dolgozol?

Az első szempont az volt, hogy ide visszavártak. Volt tehát egy helyem, ahol pontosan tudták, hogy három kisgyerekem van, mégis mehettem dolgozni. Ez nagy dolog ma Magyarországon. Számos nehézsége mellett, mégis sok rugalmasság van ebben a munkában, és lehetőséget kaptam – ha egyelőre átmenetileg is – távmunka végzésére, aminek számtalan előnyét élvezhetjük. A második pedig, hogy szerettem ezt a munkát, változatos, érdekes.

Mennyi segítséged van a hétköznapokban a családi élet-munka-egyéb elfoglaltság szervezésében?

A férjem a legfőbb segítségem.:-) Sajnos elég sokat kell dolgoznia, de igyekszik ő is úgy intézni a dolgait, hogy pl. én eljussak tornára és vállalta a gyerekek reggeli fuvarozását is. Az egyik oldalon nincsenek nagyszülők, a másik oldalon pedig még aktív korúak, dolgoznak, így hétköznap csak délután tudnak segíteni, de mivel nem egy városban lakunk, ez sem annyira egyszerű. Van egy bébiszitterünk, aki bevethető betegségek esetén, vagy ha nekem el kell utaznom. Nagyon sok szervezést és átgondolást igényel, hogy zökkenőmentesen menjen minden, de még így is történnek váratlan események.

Ha másra is gondolsz, nincs takarítónő, vagy bejárónő.:-) Meg kellett tanulni azt is, hogy az ember elviselje, hogy a lakása nem mindig tipp-topp. Többre értékelem az együtt töltött időt, mint azt, hogy patyolattisztaság uralkodik a lakásban. Hétköznap nem főzök, hétvégén viszont mindig főzünk, a gyerekek is szeretnek kuktáskodni.

Elégedett vagy-e az életeddel?

Ha röviden kellene válaszolni, akkor igent mondanék.:-) Racionálisan nézve elégedett vagyok, hiszen van három szép, egészséges és okos gyerekem, egy szerető férjem, van egy normális lakásunk, mindkettőnknek jó munkája van, nincsenek napi pénzügyi problémáink. Ha viszont érzelmileg tekintek az életre, akkor marad bennem hiányérzet. Szívesen vállaltam volna még gyereket, és több időt töltenék a gyerekekkel. Volt pár hónap, amikor a két nagyobb már ovis volt, a kicsi meg még itthon volt, akkor nagyon-nagyon jó kis életünk volt, mert minden házimunkát megcsináltam mire a nagyok haza jöttek, későn mentünk az oviba, együtt sétáltunk reggel az oviba és vissza haza (most kocsival járnak), és az egész délután teljesen az övék volt. Ez nagyon hiányzik. És persze sokkal több idő jutott magamra is. A heti tornán kívül ugyanis nagyon lecsökkent a magamra, szórakozásra fordítható szabadidő. És persze kicsit aggaszt az is, hogy nem tudom, mi lesz a kicsi 3 éves kora után. Ha nem maradhatok távmunkában, akkor nem lesz megoldható a 8 órás munkavégzés, és gyerekek  betegségét is nehezebb megoldani (6 hónapja dolgozom és egyetlen napot sem voltam táppénzen!).

Ugyanakkor bízom benne, hogy ahogyan eddig is, ezután is megoldjuk ezeket a problémákat és az életem legjobb részei változatlanok (a gyerekek és a férj).:-)

Család és munka - interjú 1.

Az alábbi interjúban megszólaltatott édesanyának három gyermeke van: biztos munkahelyről jött el gyermekgondozási szabadságra, de nem szeretne oda visszatérni egyrészt a munka jellege, másrészt a munkaidő miatt. Mindkettőt nehezen lehet összeegyeztetni azokkal a plusz feladatokkal, melyeket a gyermeknevelés hozott magával. Megoldást számára az ezekben az években elkezdett tanulmányai, s az abból adódó munkalehetőség hozott számára. Helyzete munkajogi szempontból is nagyon érdeke, mert úgy vállalt munkát a GYES időszaka alatt, hogy a „háttérben” megvan az eredeti jogviszony is; ezen felül pedig munkájának egy részét otthonról végzi, noha jogilag nem számít távmunkásnak.

Hol dolgoztál a gyerekek születése előtt, s mik voltak a terveid: meddig maradsz otthon?

A gyerekek születése előtt egy Családok Átmeneti Otthonában dolgoztam szociális munkásként, közalkalmazotti jogviszonyom volt, státuszban voltam, határozatlan idejű volt a szerződésem.

 Amikor az első gyermekem született, akkor már úgy gondoltam, hogy több, konkrétan 3 (esetleg kettő) gyereket szeretnék. Harminc éves voltam az első gyermek születésekor, tehát a korom miatt sem terveztem nagy korkülönbséget közöttük, de a munka volt a másik szempont. Nem láttam értelmét, hogy fél évre, egy évre visszatérjek, majd újra elmenjek babázni. Ezen a munkaterületen szerintem hosszú távon van értelme dolgozni, nem lehet esetekbe néhány hónapra beugrani, majd el (illetve lehet, csak nem jó). Mivel nem terveztem bölcsődébe adni a gyerekeimet, óvodás korig szerettem volna otthon lenni velük mindenképpen, ezért úgy képzeltem el, hogy ezt „egy blokkban” valósítom meg. A visszatérést konkrétan akkor még nem tudtam elképzelni, és a gyereknevelés és munkahely összehangolásával járó szervezési problémákat sem, olyan távolinak tűnt.

Hogy alakult ez a gyakorlatban? Szerettél "csak" otthon lenni?

Nagyon szerettem csak otthon lenni, életem legboldogabb korszaka volt, sajnálom, hogy már vége, nosztalgiázom, visszavágyakozom arra az időszakra, a kötetlenségre, a szabadságra, és arra, hogy minden időm a családom szolgálatában telt.

A harmadik gyermek születéséig nem is volt bennem motiváció, hogy valami mást is csináljak. Akkor viszont hirtelen eléggé belefáradtam, és azt éreztem pihenés, kikapcsolódás, ha mást (másféle munkát) is csinálok. Így néhány internetes lapot szerkesztettem, ami anyagi hasznot ugyan nem hozott, de úgy gondoltam, egy állásinterjún majd a jövőben elmondhatom, és ez pozitív hatású lehet. Majd kiderült, hogy az átalakított felsőoktatás miatt, lehetőségem van arra, hogy elvégezzek egy mesterképzést, mellyel egy korábbi elmaradt álmom teljesülhet be, amiről már lemondtam. Tehát nem konkrétan a szociális munkás vonalon képeztem tovább magam, hanem a társadalomtudomány körében létező szakmák közül választottam egy másikat, mely mindig is nagyon érdekelt. Nehezen szántam rá magam, hogy jelentkezzem (a gyerekek miatt), ugyanakkor nagyon csábító is volt a lehetőség. Éreztem, hogy a sok itthon töltött év alatt eljutottam oda, hogy kezd a kommunikációs stílusom, az önbizalmam leépülni. Úgy éreztem, még 3 év, „csak itthon” és utána nagyon nehéz lesz munkát találni. Összességében úgy éreztem, hogy a család is jól jár azzal, ha egy kicsit (lelki)erőre kapok. Munkalehetőséget nem reméltem tőle, mert ezen a területen keveseknek sikerül elhelyezkedni, (de szerintem a többi is kiszámíthatatlan, akkor már tanuljak olyat, ami érdekel). Azt gondoltam, hogy a jövőben, a három gyerek mellett megalkuvónak kell lennem, ami a munkát illeti, a legfontosabb szempont az volt, hogy a közelben, vagy megfelelő időbeosztásban dolgozhassak majd. Úgy gondoltam, egy „intellektuális orvvadász engedéllyel” (társadalomkutatói J) a szellemi kihívásokra való igényeimet, az akármilyen munka mellett kielégíthetem.

Mennyi segítséged van a mindennapokban? Nagyszülők a közelben laknak, vagy más jellegű segítséget veszel igénybe?

A mindennapokban semennyi segítségem nincsen. A városban nem laknak rokonaink, sajnos egy sem. Nincs bébiszitterünk, sem más segítségünk. A férjemmel osztunk meg minden feladatot, ez néha nagyon nehéz, vagy olykor lehetetlen is. Előfordult néhány alkalommal, hogy a környéken lakó, szintén kisgyerekes anyukák segítségével oldottunk meg olyan helyzetet, amikor egyszerre kellett volna lennünk kettőnknek három helyen. Ez persze nagyon ritka, jellemzően ketten oldjuk meg, ami adódik. Nagy szerencse, hogy mindkettőnknek olyan munkája van, amilyen, el sem tudom képzelni máshogy ez hogyan működne. (Mindketten megtehetjük, hogy itthonról dolgozzunk, még a férjem is olykor, vagy később menjünk, vagy korábban eljöjjünk, a munka számít mindkét helyen, természetesen ezzel a szabadsággal nem élünk vissza.)

Hogyan jött ez a munkalehetőség, amit most csinálsz? Miért vállaltad el végül, mi volt a döntő szempont?

Úgy terveztem, hogy nem állok munkába a legkisebb gyermekem óvodáskoráig. Majdnem két éves volt a kisfiam, amikor az első vizsgaidőszak végeztével, az egyik tanárom - számomra nagyon váratlanul - állásajánlattal keresett meg. Örültem a lehetőségnek, mégis azt éreztem, sajnos nem ismeri a helyzetemet, három kisgyerek és persze az egyetem mellett, nem lehetek a megfelelő ember, bármilyen megtisztelő is az ajánlata. Kiderült azonban, hogy az aggodalmam felesleges, mert először is választhattam, hogy 8, 6 vagy 4 órában szeretném végezni a munkát, illetve ami a legfontosabb, hogy végezhetem itthonról. Ezek után is okozott kisebb dilemmákat a döntés, de végül úgy éreztem, muszáj elvállalnom több szempontból is: gyerekek mellett ez a beosztás ideális, nyári szünetben, betegség esetén velük lehetek. (Végül négy órás munkaidőben vállaltam el.) Szakmailag is nagyszerű lehetőségnek érzem, hogy a mesterképzésként választott szakom kutatóival, tudósaival együtt dolgozhatok, és tanulhatok tőlük. A munka, amit végzek - mivel az új, választott szakom kutatásaihoz kapcsolódik - számomra érdekes, és folyamatosan tanulok általa. Hetente egyszer megyek be a munkahelyemre, ami kifejezetten jól is esik, az a nap a legnyugodtabb napom a héten. Mikor meghoztam ezt a döntést, azt éreztem, hogy ilyen lehetőség nem fog még egyszer megtalálni, nem mondhatok nemet, még akkor sem, ha az egyetemi tanulmányokkal, illetve egyéb dolgokkal átmenetileg nehéz is lesz összeegyeztetni.

Mennyi időre szól ez a lehetőség?

A szerződésem egy évre szól, határozott idejű, de már most látszik, hogy sokféle munkát bíznak rám, majdnem 3 havonta mást csinálok, ezért reménykedem, hogy hosszabbítani fogják évente a szerződésemet. (Hamarosan, remélem, erről többet tudok) Mindenesetre munka rengeteg van, tehát nem kell attól félnem, hogy „elfogy”.

Mi van az eredeti munkahelyeddel? Mit szeretnél csinálni, ha - nemsokára - lejár a GYES?

Az eredeti munkahelyemről, ahonnan GYED-re, majd GYES-re jöttem, megvan, azaz nem mondtam fel, van köztünk jogviszony; ha tehetem, a lehető legkésőbb szeretném ezt megtenni, mert biztonságérzetet ad, hogy ott határozatlan idejű a szerződésem. Bár, őszintén szólva, abba a munkába, és abba a munkaidőbeosztásba nem vágyom vissza a gyerekek miatt. Szeretném, ha már a jövőben inkább továbbra is az új szakmámban maradhatnék.

Elégedett vagy-e a mostani életeddel? Hogyan sikerül szerinted összeegyeztetni a munkát és a családi életet?

Nagyon elégedett vagyok, ez a munkalehetőség az egyik legjobb dolog az életemben, ami történt velem. Nagyon tökéletesnek érzem azt, ahogy a munkámat és a családi életemet lehetőségem van összehangolni. Ugyanakkor úgy érzem, hogy mindez a véletlen szerencsén múlott, és alakulhatott volna nagyon nehézzé is a helyzetünk, tehát nem a mi ügyes szervezésünk az elsődleges oka a jelenlegi jó helyzetünknek.

A munkahelyemen egyébként hivatalosan nem távmunkás vagyok, a szerződésemben nem szerepel ez a kitétel, csak az ő jóindulatuknak köszönhetem egyelőre ezt a kedvező munkaszervezést, hogy időm nagy részében otthonról dolgozom. Jó lenne persze ezt hivatalossá is tenni.

Szakmailag is vannak ebben a munkában lehetőségek, amelyeket a jövőben majd segítenek.

A gyerekek állnak most nálam középpontban, a helyzetet kihasználva igyekszem a lehető legtöbb időt velük tölteni. Amikor lehet, nem viszem bölcsibe a legkisebbet, és sűrűn elhozom az elsősömet ebéd után. Nehéz az, hogy amikor elviszem őket oviba, bölcsibe stb., hazasietek, és dolgozok, s mivel az „otthonom a munkahelyem”, látom a házimunkát, amit szintén csinálni kéne: ilyenkor igyekszem figyelmen kívül hagyni, esetleg a gyerekekkel együtt, vagy amikor itthon vannak, és jól eljátszanak, olyankor elvégezni.