A közös megegyezésről

Gyakran futottam már bele olyan szituációba, mikor a gyermekgondozási szabadságról visszatérő kismamát „barátilag” ezzel biztatták: nem tudunk munkát adni, megszűnt a munkaköröd, beláthatod, nem tudunk alkalmazni, tessék itt a papír: szüntessük meg közös megegyezéssel a munkaviszonyt (közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszonyt).

S tényleg, ez a „közös megegyezés” olyan jól hangzik: nem felmondás, nem egyoldalú, hanem egy jobb hangulatú elválást feltételez. Egy hiba van vele: a közös megegyezés ellen nem véd a jog: arról van szó, hogy ha valaki – akár a kellő ismeretek nélkül – aláírja a közös megegyezést, onnantól kezdve nem igazán tiltakozhat az ellen, hogy véget ér hirtelen a munkáltatóval kötött jogviszonya, s nem is kap semmi juttatást. Ebben az esetben nincs felmondási idő – mert ez nem felmondás, így nincs felmondási védelem sem, nincs végkielégítés sem, ha esetleg felmondás esetén járna is. 

Természetesen nem azt mondom, hogy ez egy teljesen haszontalan és - a munkavállalóra nézve biztosan - káros jogintézmény: mivel a jogviszony megszüntetésének a leggyorsabb módja, egy kvázi szerződés, melyben a felek egybehangzóan kijelentik, hogy a továbbiakban nem kívánják fenntartani a jogviszonyt, ezért nagyon is hasznos lehet, ha mindkét félnek más elképzelései vannak. De a gyermekgondozási szabadságról visszatérve azért gyakran megesik, hogy konkrét elképzelések híján, bizony jól jönne még néhány hónap, mikor bebizonyíthatjuk a régi munkahelyen, hogy az otthon töltött évek dacára is valódi munkaerők vagyunk – s mivel a felmondási védelem a legkisebb gyermek 3 éves koráig (s utána 30 napig) kitart, ezt egyfajta védőernyő alatt tehetjük meg. De ha nem is akarunk visszamenni a régi helyünkre, akkor is segítség abban az a néhány hónap, amit a felmondási idő jelent, hogy „rendezzük sorainkat”, s új munkát találjunk.

Száz szónak is egy a vége: mielőtt bármilyen közös megegyezéses papírt aláírunk, gondoljuk át az ezzel járó előnyöket és hátrányokat: valóban jó-e számunkra a munkaviszony gyors megszüntetése – azért előfordulhat, hogy igen, ha egyéb terveink vannak – vagy éljünk inkább a törvény adta haladékokkal.

Gyermekneveléssel töltött évek és a munkahely

Anyagi szempontból mindenképpen szerencsésebb, ha egy stabil munkahelyet tudhat magáénak egy gyermeket vállaló nő. Így nemcsak az alanyi jogon járó GYES-t kapja az otthonmaradás évei alatt, hanem – bizonyos feltételek teljesülése esetén – az esetenként sokkal magasabb összegű TGYÁS-ra és GYED-re is jogosult lesz.

De mi a helyzet közben a munkahellyel, mi lesz a hivatalos viszony vele ezalatt az idő alatt?

Ez a munkaszerződéstől függ. Ha határozott időtartamra szól a munkaszerződés, a védelem csak a szerződés végéig tart, utána a munkáltató nem köteles újat kötni. Szerencsésebb esetben a munkaszerződés határozatlan időtartamú, így a felmondási védelem a teherbeesés pillanatától megilleti a nőt.

A baba várható megszületését megelőző négy hétben már lehet igényelni a TGYÁS-t, azaz a terhességi –gyermekágyi segélyt (feltéve, ha az ehhez szükséges feltételek teljesülnek.) Ekkor van a munkavállaló szülési szabadságon. Ha lejár a TGYÁS 168 napja, akkor a GYED, majd később a GYES igénylésekor a munkahelynek engedélyeznie kell a fizetés nélküli szabadságot; nem mérlegelhet, kérésre kötelezően engedélyeznie kell.

Ez az időszak nagy szabadságot biztosít a gyermeket vállaló munkavállalónak, gyakorlatilag bármikor megszakíthatja – ha a családi, anyagi körülmények úgy hozzák – s visszatérhet a munkáltatóhoz. Ehhez egy egyoldalú nyilatkozatot kell tennie, a munkáltatónak pedig kötelessége visszavenni. Nem közölheti a munkavállalójával, hogy „jaj, már mást felvettem a helyedre”, mert nem vehet fel, csak helyettesítésre, határozott időre, de azt sem mondhatja, hogy „a te munkaköröd megszűnt, nem tudlak visszavenni”, ilyenkor ugyanis a munkáltató köteles az állásidőre járó bért kifizetni, a munkavállaló pedig rendelkezésre áll, tehát készen arra, hogy elkezdje a megfelelő munkát.

Egy esetben „menekülhet meg” a munkáltató a kötelezettség alól: ha jogutód nélkül megszűnik. De magában ez nem éri meg.

S a nagy visszatérés után?

A gyermek hároméves koráig felmondási védelem illeti meg a szülőt (függetlenül attól, hogy már nincs fizetés nélküli szabadságon.) Ha letelik a három év, akkor utána 30 napig van még egy védett időszak, s a felmondási idő csak ezután kezdődhet meg (még akkor is, ha a felmondást már előbb közölték!)

Fontos kiemelni, hogy a védelem csak a munkáltató által egyoldalúan közölt felmondás esetében jár. Senkit nem véd meg semmi attól, ha közös megegyezést íratnak vele alá, mert pl. „mindenkinek jobb lesz így”, vagy más hasonló indokkal. Ilyenkor nem jár sem védett időszak, sem felmondási védelem, de végkielégítés sem.

S a szükséges jogszabályok:

A Munka törvénykönyve (forrás: net.jogtar.hu, kiemelések tőlem)

90. § (1) A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt az alábbiakban meghatározott időtartam alatt:

(…)

d) a külön törvény szerinti emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés, a terhesség, a szülést követő három hónap, illetve a szülési szabadság [138. § (1) bekezdés],

e) a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságnak [138. § (5) bekezdés], illetve - a fizetés nélküli szabadság igénybevétele nélkül is - a gyermek hároméves koráig terjedő,

(…)

időtartama.

(2) A felmondási idő, ha az (1) bekezdésben meghatározott felmondási védelem időtartama

a) a tizenöt napot meghaladja, ezt követően csak tizenöt nap,

b) a harminc napot meghaladja, ezt követően csak harminc nap

elteltével kezdődhet el.

40 év munkaviszony

Még a jogszabály elfogadása előtt…

„A szociológus szerint jelenleg a gyermekgondozás áthárítása zajlik a hiányos intézményrendszerről a családokra: a kormány ugyanis azt tervezi, hogy a nők negyven év szolgálati idő után nyugdíjba mehetnek, hogy így a nagymamák segíteni tudjanak az unokák ellátásában.”

Ez a hír ütötte meg a szemem egy cikkben, mely a 2011. januárjától várható változásokat foglalta össze. Milyen jó, gondolhatnánk első pillantásra, hiszen végre van egy kormány, mely honorálja, hogy a gyermeket vállaló nők kettős terhelés alatt állnak: egyfelől a gyermeknevelés általában rájuk hárul, másrészt elvárják, hogy előbb vagy utóbb újból teljesértékű munkaerők legyenek (a gyermeknevelés mellett.) Legalább kapnak némi enyhítést; 40 év szolgálati viszony után nyugdíjba vonulhatnak… s most álljunk meg a mondat első felénél.

1998. január 1-je után az egyetemi, főiskolai tanulmányok már nem számítanak be a szolgálati időbe, így kapásból 5-6 (kinek mennyi) év ugrott. A kedvezmény szempontjából egyáltalán nem veszik figyelembe az egyetemi-főiskolai éveket, tehát az 1998. január elseje előttit sem.

A gyermekekkel töltött idő beszámít a szolgálati időbe, de csak maximum 8 évet lehet így elszámolni. S itt eszembe jutnak azok a barátnőim, ismerőseim, akik sok gyereket vállaltak, s azokat becsülettel nevelik is. Velük vajon mi lesz? Hiszen a nyolc évet már régen elfogyasztották, s minden egyes gyermekkel drasztikusan csökkentek az esélyeik a munkaerőpiacon. Viszont a társadalomnak rengeteget nyújtanak azzal, hogy rendes, becsületes embereket nevelnek ebben az el nem ismert időben.

Szóval a 40 év azért nem jelent feltétlenül könnyítést: ha valaki 20 éves korában kezd dolgozni, akkor 60 éves korára lesz nyugdíjra jogosult: a fenti megszorításokkal.

S most jöjjön a mondat második fele: „így a nagymamák segíteni tudjanak az unokák ellátásában”. S ennél a résznél kezd valamilyen lila köd elborítani. Szóval nem érvényes az előfeltevés, nem azért kapják ezt a kedvezményt a nők, mert elismerik a kettős terhelést, hanem, hogy tovább robotoljanak;  mivel bölcsődéket építeni drága, ezért tegyük oda a nagymamák (igen, csak a nagymamák, véletlenül sem a nagypapák) ingyenes munkaerejét. Majd ők vigyáznak az unokákra, míg gyerekeik összeszedik a szükséges szolgálati időt.

Volt régebben egy olyan szabályozás, hogy a péntekenként a nők hamarabb elmehettek a munkából, hogy elvégezhessék a hétvégi nagybevásárlást.  Mindezzel a kedvezménnyel deklarálva, hogy az otthoni munka kinek is a feladata. Na, ez a régebbi példa jutott eszembe erről a tervezetről.

S véletlenül sem azt akarom ezzel mondani, hogy a nagymamák általában nincsenek szívesen az unokákkal. dehogynem, sokszor nekik is, és az unokáknak is öröm az együtt töltött idő. De ebből nem lehet kényszert csinálni, főleg nem jogi eszközökkel; a nagymamai (nagyszülői) lét más, mint a szülőkké, nem jelent egy olyan feladatot, mint a szülői: nem jelölhetjük ki KÖTELEZŐEN a nagyszülőnek, hogy mit csináljon a jól megérdemelt nyugdíjas éveiben.

S most tovább is van, mondjam még?

Elfogadták a jogszabályt, hatályba is lépett, íme:

(1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról, forrás: net.jogtar.hu)

18. §  2a) Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki

a) legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, és

b) azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.

 (2b) A (2a) bekezdés tekintetében jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.

 (2c) A (2a) bekezdés alapján az öregségi teljes nyugdíj nem állapítható meg, ha a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a harminckét évet, olyan nő esetén pedig, akinek a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg, a harminc évet.

 (2d) A (2c) bekezdésben előírt jogosultsági idő - ha a jogosult a saját háztartásában öt gyermeket nevelt - egy évvel, minden további gyermek esetén további egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökken. Saját háztartásban nevelt gyermeknek azt a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeket kell tekinteni, aki a jogosulttal életvitelszerűen együtt élt és annak gondozásából rendszeres jelleggel legfeljebb csak napközbeni időszakra került ki, vagy megfelelt a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 12. § (2) bekezdése szerinti feltételeknek.

A hivatkozott jogszabályok pedig:

Tbj. 5. § (1)

a) a munkaviszonyban (ideértve az országgyűlési képviselőt is), közalkalmazotti, illetőleg közszolgálati jogviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, bírósági jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, hivatásos nevelőszülői jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban álló személy, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja, a Magyar Honvédség szerződéses állományú tagja, a katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona (a továbbiakban: munkaviszony), tekintet nélkül arra, hogy foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történik,

b) a szövetkezet tagja - ide nem értve az iskolaszövetkezet nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató tagját -, ha a szövetkezet tevékenységében munkaviszony, vállalkozási vagy megbízási jogviszony keretében személyesen közreműködik,

(…)

e) a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó,

f) a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő társas vállalkozó,

g) a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében (bedolgozói, megbízási szerződés alapján, egyéni vállalkozónak nem minősülő vállalkozási jogviszonyban, segítő családtagként) személyesen munkát végző személy - a külön törvényben meghatározott közérdekű önkéntes tevékenységet végző személy kivételével - amennyiben az e tevékenységéből származó, tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a minimálbér harminc százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét,

1998. évi LXXXIV. törvény 12. § (2) bek.

A családi pótlékra való jogosultság szempontjából, valamint az (1) bekezdés, a 20. és a 23. § alkalmazása során saját háztartásban nevelt, gondozott gyermeknek kell tekinteni azt a gyermeket (személyt) is,

a) aki kül- és belföldi tanulmányai folytatása vagy gyógykezelése okán átmeneti jelleggel tartózkodik a háztartáson kívül,

b) akit szociális intézményben 30 napot meg nem haladóan helyeztek el, vagy

c) aki a szülő kérelmére átmeneti gondozásban részesül, vagy szülőjével együtt családok átmeneti otthonában [Gyvt. 49-51. §] tartózkodik.

Táblázatban így néz ki a kedvezmény:

Gyermekek száma	40 évbe beszámított év (maximális)
1	8
2	8
3	8
4	8
5	9
6	10
7	11
8	12
9	13
10	14
11	15
12 és több	15

15 év nem kevés idő. (Bár igaz, kevesen vannak, akik ehhez a kedvezményhez legalább 11 gyermeket „produkálnak”.) De a kedvezményeknél én igen erős esetlegességet érzek: egy négy gyermeket vállaló nőnek ugyanúgy 8 év kedvezmény jár, mint a kevesebbet vállalóknak, holott magyar viszonyok között nagyon könnyű teljesíteni ezt a 8 évet (inkább többet), ha valaki négy gyermeket szül. A munkaerőpicai esélyei viszont meredeken csökkennek minden egyes gyermek vállalásával; ehhez a hátrányhoz képest nagyon kevés ez a 8 évnyi előny – még akkor is, ha csak a kedvezmény szempontjából kurtítják meg a gyermekneveléssel töltött idő beszámítását.

S nekem azt is sugallja ez a részleges beszámítás, hogy a gyermekkel töltött évek azok nem igazi, komoly munkával töltött évek: kedvezményt kapnak a sok gyermeket nevelő nők, nem munkájuk elismerését, miközben még mindig sehol nem látok megoldást arra, hogy sajátos életútjukat hogyan kezelik, hogyan lehet idősebb korukra nekik is ellátásuk, hogyan honorálják azokat az éveket, amikor „csak” gyereket neveltek?

Úgy érzem, ezért (is) kellene több nő a parlamentbe; hogy a sajátos női szempontok képviselve legyenek, s ne külső elképzelések alapján mondják meg, hogy mi lenne jó a nőknek.