Család és munka - interjú 1.

Az alábbi interjúban megszólaltatott édesanyának három gyermeke van: biztos munkahelyről jött el gyermekgondozási szabadságra, de nem szeretne oda visszatérni egyrészt a munka jellege, másrészt a munkaidő miatt. Mindkettőt nehezen lehet összeegyeztetni azokkal a plusz feladatokkal, melyeket a gyermeknevelés hozott magával. Megoldást számára az ezekben az években elkezdett tanulmányai, s az abból adódó munkalehetőség hozott számára. Helyzete munkajogi szempontból is nagyon érdeke, mert úgy vállalt munkát a GYES időszaka alatt, hogy a „háttérben” megvan az eredeti jogviszony is; ezen felül pedig munkájának egy részét otthonról végzi, noha jogilag nem számít távmunkásnak.

Hol dolgoztál a gyerekek születése előtt, s mik voltak a terveid: meddig maradsz otthon?

A gyerekek születése előtt egy Családok Átmeneti Otthonában dolgoztam szociális munkásként, közalkalmazotti jogviszonyom volt, státuszban voltam, határozatlan idejű volt a szerződésem.

 Amikor az első gyermekem született, akkor már úgy gondoltam, hogy több, konkrétan 3 (esetleg kettő) gyereket szeretnék. Harminc éves voltam az első gyermek születésekor, tehát a korom miatt sem terveztem nagy korkülönbséget közöttük, de a munka volt a másik szempont. Nem láttam értelmét, hogy fél évre, egy évre visszatérjek, majd újra elmenjek babázni. Ezen a munkaterületen szerintem hosszú távon van értelme dolgozni, nem lehet esetekbe néhány hónapra beugrani, majd el (illetve lehet, csak nem jó). Mivel nem terveztem bölcsődébe adni a gyerekeimet, óvodás korig szerettem volna otthon lenni velük mindenképpen, ezért úgy képzeltem el, hogy ezt „egy blokkban” valósítom meg. A visszatérést konkrétan akkor még nem tudtam elképzelni, és a gyereknevelés és munkahely összehangolásával járó szervezési problémákat sem, olyan távolinak tűnt.

Hogy alakult ez a gyakorlatban? Szerettél "csak" otthon lenni?

Nagyon szerettem csak otthon lenni, életem legboldogabb korszaka volt, sajnálom, hogy már vége, nosztalgiázom, visszavágyakozom arra az időszakra, a kötetlenségre, a szabadságra, és arra, hogy minden időm a családom szolgálatában telt.

A harmadik gyermek születéséig nem is volt bennem motiváció, hogy valami mást is csináljak. Akkor viszont hirtelen eléggé belefáradtam, és azt éreztem pihenés, kikapcsolódás, ha mást (másféle munkát) is csinálok. Így néhány internetes lapot szerkesztettem, ami anyagi hasznot ugyan nem hozott, de úgy gondoltam, egy állásinterjún majd a jövőben elmondhatom, és ez pozitív hatású lehet. Majd kiderült, hogy az átalakított felsőoktatás miatt, lehetőségem van arra, hogy elvégezzek egy mesterképzést, mellyel egy korábbi elmaradt álmom teljesülhet be, amiről már lemondtam. Tehát nem konkrétan a szociális munkás vonalon képeztem tovább magam, hanem a társadalomtudomány körében létező szakmák közül választottam egy másikat, mely mindig is nagyon érdekelt. Nehezen szántam rá magam, hogy jelentkezzem (a gyerekek miatt), ugyanakkor nagyon csábító is volt a lehetőség. Éreztem, hogy a sok itthon töltött év alatt eljutottam oda, hogy kezd a kommunikációs stílusom, az önbizalmam leépülni. Úgy éreztem, még 3 év, „csak itthon” és utána nagyon nehéz lesz munkát találni. Összességében úgy éreztem, hogy a család is jól jár azzal, ha egy kicsit (lelki)erőre kapok. Munkalehetőséget nem reméltem tőle, mert ezen a területen keveseknek sikerül elhelyezkedni, (de szerintem a többi is kiszámíthatatlan, akkor már tanuljak olyat, ami érdekel). Azt gondoltam, hogy a jövőben, a három gyerek mellett megalkuvónak kell lennem, ami a munkát illeti, a legfontosabb szempont az volt, hogy a közelben, vagy megfelelő időbeosztásban dolgozhassak majd. Úgy gondoltam, egy „intellektuális orvvadász engedéllyel” (társadalomkutatói J) a szellemi kihívásokra való igényeimet, az akármilyen munka mellett kielégíthetem.

Mennyi segítséged van a mindennapokban? Nagyszülők a közelben laknak, vagy más jellegű segítséget veszel igénybe?

A mindennapokban semennyi segítségem nincsen. A városban nem laknak rokonaink, sajnos egy sem. Nincs bébiszitterünk, sem más segítségünk. A férjemmel osztunk meg minden feladatot, ez néha nagyon nehéz, vagy olykor lehetetlen is. Előfordult néhány alkalommal, hogy a környéken lakó, szintén kisgyerekes anyukák segítségével oldottunk meg olyan helyzetet, amikor egyszerre kellett volna lennünk kettőnknek három helyen. Ez persze nagyon ritka, jellemzően ketten oldjuk meg, ami adódik. Nagy szerencse, hogy mindkettőnknek olyan munkája van, amilyen, el sem tudom képzelni máshogy ez hogyan működne. (Mindketten megtehetjük, hogy itthonról dolgozzunk, még a férjem is olykor, vagy később menjünk, vagy korábban eljöjjünk, a munka számít mindkét helyen, természetesen ezzel a szabadsággal nem élünk vissza.)

Hogyan jött ez a munkalehetőség, amit most csinálsz? Miért vállaltad el végül, mi volt a döntő szempont?

Úgy terveztem, hogy nem állok munkába a legkisebb gyermekem óvodáskoráig. Majdnem két éves volt a kisfiam, amikor az első vizsgaidőszak végeztével, az egyik tanárom - számomra nagyon váratlanul - állásajánlattal keresett meg. Örültem a lehetőségnek, mégis azt éreztem, sajnos nem ismeri a helyzetemet, három kisgyerek és persze az egyetem mellett, nem lehetek a megfelelő ember, bármilyen megtisztelő is az ajánlata. Kiderült azonban, hogy az aggodalmam felesleges, mert először is választhattam, hogy 8, 6 vagy 4 órában szeretném végezni a munkát, illetve ami a legfontosabb, hogy végezhetem itthonról. Ezek után is okozott kisebb dilemmákat a döntés, de végül úgy éreztem, muszáj elvállalnom több szempontból is: gyerekek mellett ez a beosztás ideális, nyári szünetben, betegség esetén velük lehetek. (Végül négy órás munkaidőben vállaltam el.) Szakmailag is nagyszerű lehetőségnek érzem, hogy a mesterképzésként választott szakom kutatóival, tudósaival együtt dolgozhatok, és tanulhatok tőlük. A munka, amit végzek - mivel az új, választott szakom kutatásaihoz kapcsolódik - számomra érdekes, és folyamatosan tanulok általa. Hetente egyszer megyek be a munkahelyemre, ami kifejezetten jól is esik, az a nap a legnyugodtabb napom a héten. Mikor meghoztam ezt a döntést, azt éreztem, hogy ilyen lehetőség nem fog még egyszer megtalálni, nem mondhatok nemet, még akkor sem, ha az egyetemi tanulmányokkal, illetve egyéb dolgokkal átmenetileg nehéz is lesz összeegyeztetni.

Mennyi időre szól ez a lehetőség?

A szerződésem egy évre szól, határozott idejű, de már most látszik, hogy sokféle munkát bíznak rám, majdnem 3 havonta mást csinálok, ezért reménykedem, hogy hosszabbítani fogják évente a szerződésemet. (Hamarosan, remélem, erről többet tudok) Mindenesetre munka rengeteg van, tehát nem kell attól félnem, hogy „elfogy”.

Mi van az eredeti munkahelyeddel? Mit szeretnél csinálni, ha - nemsokára - lejár a GYES?

Az eredeti munkahelyemről, ahonnan GYED-re, majd GYES-re jöttem, megvan, azaz nem mondtam fel, van köztünk jogviszony; ha tehetem, a lehető legkésőbb szeretném ezt megtenni, mert biztonságérzetet ad, hogy ott határozatlan idejű a szerződésem. Bár, őszintén szólva, abba a munkába, és abba a munkaidőbeosztásba nem vágyom vissza a gyerekek miatt. Szeretném, ha már a jövőben inkább továbbra is az új szakmámban maradhatnék.

Elégedett vagy-e a mostani életeddel? Hogyan sikerül szerinted összeegyeztetni a munkát és a családi életet?

Nagyon elégedett vagyok, ez a munkalehetőség az egyik legjobb dolog az életemben, ami történt velem. Nagyon tökéletesnek érzem azt, ahogy a munkámat és a családi életemet lehetőségem van összehangolni. Ugyanakkor úgy érzem, hogy mindez a véletlen szerencsén múlott, és alakulhatott volna nagyon nehézzé is a helyzetünk, tehát nem a mi ügyes szervezésünk az elsődleges oka a jelenlegi jó helyzetünknek.

A munkahelyemen egyébként hivatalosan nem távmunkás vagyok, a szerződésemben nem szerepel ez a kitétel, csak az ő jóindulatuknak köszönhetem egyelőre ezt a kedvező munkaszervezést, hogy időm nagy részében otthonról dolgozom. Jó lenne persze ezt hivatalossá is tenni.

Szakmailag is vannak ebben a munkában lehetőségek, amelyeket a jövőben majd segítenek.

A gyerekek állnak most nálam középpontban, a helyzetet kihasználva igyekszem a lehető legtöbb időt velük tölteni. Amikor lehet, nem viszem bölcsibe a legkisebbet, és sűrűn elhozom az elsősömet ebéd után. Nehéz az, hogy amikor elviszem őket oviba, bölcsibe stb., hazasietek, és dolgozok, s mivel az „otthonom a munkahelyem”, látom a házimunkát, amit szintén csinálni kéne: ilyenkor igyekszem figyelmen kívül hagyni, esetleg a gyerekekkel együtt, vagy amikor itthon vannak, és jól eljátszanak, olyankor elvégezni.