Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

2011. május 11., szerda

Család és munka - interjú 3.

Az alábbi interjúban szereplő édesanya munkája mellett szintén három gyermeket nevel; villamosvezetőként dolgozik férjével együtt, így egy-egy, gyermeket nevelő nőket segítő munkaszervezési forma ki van zárva esetében (avagy ki szállna fel egy távmunkában vezetett villamosra?J)


Hol és mennyit dolgoztál a gyerekek születése előtt?
A gyerekek születése előtt először egy kft-nél dolgoztam két évet varrónőként, aztán egy kis közértben voltam hat hónapig üzletvezető-helyettes, majd a Vidámparkban pénztárosként két idényen át, azaz kétszer fél évet. Ezután kerültem a BKV-hoz, ahol a gyerekek születése előtt mintegy négy és fél évet dolgoztam, majd ide is mentem vissza a gyermekgondozási szabadságról; összesen tíz éve dolgozom ott villamosvezetőként.
Hány gyereked van, s mekkora korkülönbséggel születtek?
Három gyermekem van; nagyon kis korkülönbséggel születtek, az első és a második között összesen tizenegy hónap van, a második és a harmadik között pedig másfél év. Két és fél év alatt született meg mindhárom gyerek J.
Visszamentél dolgozni a gyerekek születése között? Szerettél otthon lenni "csak" velük?
Nem mentem vissza dolgozni, bár nagyon hosszúnak éreztem ezt az öt évet egyben. A végén már nem szerettem itthon lenni, vágytam vissza a munkahelyemre.
Mennyi idős volt a legkisebb gyermeked, mikor visszamentél dolgozni?
Két éves volt a legkisebb, mikor visszamentem dolgozni.
Mi volt az indoka a munkába állásnak; elsősorban anyagi okok, vagy hiányzott a munka (esetleg mindkettő, vagy más indok), hiszen nagycsaládosként lehettél volna főállású anya is?
Két okból mentem vissza; egyrészt hiányzott már a munka, másrészt anyagi okok miatt is.
Főállású anyának nem tudnék elmenni, mert nagyon kevés az a pénz, amit kapnék. Egyébként is soknak éreztem – ahogy már említettem is – azt az öt évet, amikor csak itthon voltam.
Főállásban dolgozol? Hogyan néz ki egy átlagos napod: mikor kelsz, ki viszi a gyerekeket reggel, mikor végzel a munkával, mikor tudod csinálni a házimunkát, mikor jut pihenésre idő, mikor jut idő kikapcsolódásra, szórakozásra?
Mivel mindketten ugyanazt a munkát végezzük, tehát villamosvezetők vagyunk a BKV-nál, egymáshoz és a családhoz hangoljuk a beosztásunkat; amelyikünk délutános, az viszi a gyerekeket óvodába, aki pedig délelőttös volt, az hozza el őket délután. Havi váltásban dolgozunk délelőtti és délutáni műszakban. Főállásban dolgozom, a részmunkaidős beosztás gondolata nem merült fel, mert ezt csak ún. besegítőként tudtam volna vállalni, azaz szólnak, ha valakit helyettesíteni kell, vagy egyéb okból van még munkaerőre szükség; egyrészt ez állandó rendelkezésre állást igényel, tervezhetetlen az időbeosztás, másrészt nem biztos, hogy visszavesznek majd később teljes munkaidőben, ha már nagyobbak lesznek a gyerekek.

A délelőtti műszaknál hajnali kettőkor kelünk, és délután fél egy és három óra között érünk haza, ez változó. A délutáni műszakban pedig 11.30-kor kezdünk, és este tizenegy óra tájban jövünk haza. Munka közben egy 9-10 órás műszakban rendszerint van két alkalommal pihenő, egy-egy alkalommal mintegy negyven perc.
Mennyire veszik figyelembe az időbeosztásnál, ha valaki családos?
Munkatársak közötti megállapodás, hogy a családosokat nem osztják be Karácsonykor, a saját családdal még nem rendelkezőket pedig Szilveszterkor. Ezenfelül általában nincs más elbírálás a beosztásnál, egyéb ünnepnapoknál; „központilag” nincs előírva semmiféle kedvezmény.
Milyen segítséged van a hétköznapokban (nagyszülők, bébiszitter, egyéb segítség)
A nagyszülők nagyon sokat segítenek, így havonta három-négy alkalommal van szabadidőnk a férjemmel. Mivel a nagyszülők ennyit segítenek, ezért szerencsére bébiszitterre még nem volt szükségünk.
Elégedett vagy-e a mostani életeddel? Ha nem, mit változtatnál rajta elsősorban?
Nagyjából elégedett vagyok, amin változtatnék, az az anyagi helyzetünk, mert vannak hiteleink, lakáshitel is, s más, kisebb hitelek is. Ha még valamin változtathatnék, akkor több türelmet kérnék J.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.