Változik a világ. Egyre inkább elvárják a nőktől, hogy a gyermeknevelés mellett helyt álljanak a munka világában is (mert amíg nem dolgoznak, hanem gyermeknevelési szabadságon vannak, addig ugye semmit nem csinálnak, hiszen az időszak nevében is benne van, hogy SZABADSÁG, ami minden normális ember számára a láblógató semmittevést jelenti.) Míg ezelőtt tíz-tizenöt évvel a társadalmi elvárás azt közvetítette, hogy egy jó anya minél tovább maradjon otthon a gyermekkel, hiszen annak a gyereknek legalább három évig az anyja mellett a legjobb, mára fordult a kocka: egy igaz nő „kihasználja a gyes ajándékba kapott éveit”, tanul, képzi magát, folyamatosan tartja a kapcsolatot korábbi munkahelyével, miközben a gyermek megfoganásától kezdve keresi az ideális bölcsődét - családi napközit.
A mértékadó lapok pedig buzgón segítik ebben a tevékenységében. Számtalan cikk jelenik meg arról, hogy mit kéne még csinálnia a nőnek, hogy visszakerülve a munka világába ne legyen értéktelen munkaerő, akinek a tudása már elavult, képességei pedig megkoptak. HR tanácsadók segítik a nőket, hogyan kell az állásinterjúkon beszélni azokról a lyukas évekről az önéletrajzban, melyek nem munkával teltek.
A blog kapcsán elég sokat olvasgatok a témában, s néha már az az érzésem, hogy a női magazinokban a szépségápolás rovat mellett (szánj naponta öt percet magadra, s maradj igazi nő), lassan állandó rovat lehetne ez is; mit kell csinálnia egy nőnek ebben az időszakban, hogy értékes munkaerő maradjon?
S mi a bajom ezzel, hiszen a blogból is látszik, hogy engem is ugyancsak érdekel ez a téma; nemcsak a saját írásaimat osztom meg a közönséggel, hanem mániákusan vadászok (és teszek közzé) minden olyan írást, mely bárhogy kapcsolódik a nők munkájához? Miért fanyalgok, ha mások is észreveszik ezt az érdekes témát?
Talán mert ezek között olyan kevés a valódi segítség; általános lózungokon kívül kevés kapaszkodókat adnak ezek a „segítő” cikkek, így csak arra jók, hogy a nőkben (újabb) szorongást, bűntudatot keltsenek. Mindenki, aki volt már gyermekgondozási szabadságon kisgyermek mellett, pontosan tudja, hogy az önképzésre, a meglévő tudás karbantartására az időt honnan lehet kiszorítani. Például az éjszakákból, vagy a gyermek(ek) napközbeni alvása alatt, miközben még ezer tennivaló várja otthon az ember lányát. A szerencsésebbek át tudják passzolni egy időre másnak a feladatokat: a gyermek apjának, egy vállalkozó kedvű nagymamának, akinek csak a következő paraméterekkel kell rendelkeznie; sok szabadidő, közeli lakóhely, s kielégítő fizikai állapot. (Azt hiszem egyébként, bátran állíthatom, hogy ebből a fajta nagymamából a jövőben egyre kevesebb lesz.) További lehetőség a bébiszitter, azoknak, akik meg is tudják fizetni az órabérét. S akinek ezek a lehetőségek nem állnak a rendelkezésére, az bizony csak a saját pihenését tudja megrabolni, ha lépést akar tartani a munkaerőpiaci igényekkel.
S valahogy erről a tényről olyan szívesen megfeledkeznek ezek az írások: hogy időt szakítani mindezekre nehéz, mert munkával telnek ezek az évek is, olyan munkával, melynek hasznosságát a szavak szintjén elismerik ugyan, de anyagilag már kevésbé szereti honorálni a társadalom. A képzés, tanulás másik feltétele pedig éppen a pénz lenne, melyből ezekben az években kevés akad a legtöbb családban. 2007 óta pedig megszüntették a kismamák ingyenes továbbképzésének a lehetőségét; helyette pluszpontokat kaphatnak a felvételinél; az üres pénztárcánál ezek szerint sokkal nagyobb gondnak tartják törvényalkotóink a gyes időszaka alatti beszűkülést – nosza, támogassuk meg ezt a hátrányos helyzetű csoportot pontokkal, az nem kerül semmibe, úgyis le vannak maradva a normál emberekhez (értsd: gyesen át-nem-esett emberekhez képest) agyban. A további kedvezményekről a képző intézmény egyénileg dönthet, központilag már nincs semmi előírva.
Nem azzal van bajom, hogy egyre inkább előtérbe kerül a női munka kérdése: igenis, kell erről is beszélni. Csak a semmitmondó írásokat tartom inkább károsnak, mely valódi segítség helyett újabb terheket rak a nők vállára.
Helyettük nagyon szívesen olvasnék (és nem leszek igazságtalan, olvasok is, mert ilyen is van ám!) női életutakról; egy-egy konkrét példa bemutatása nagyon sokaknak segíthet megtalálni a saját megoldásukat. Az üres tanácsok helyett sokkal hasznosabbnak érezném, ha a képzési lehetőségeket, s az esetleges kedvezményeket mutatnák be; képzésre nagyon nagy szükség van, csak a ráfordított időt és pénzt kiszorítani nem csak akarat kérdése, ahogy ezek a segítő cikkek sokszor sugallják. S nagyon fontosnak tartom, hogy az egyes cégek anyabarát megoldásait tegyük közkinccsé, s így kerüljenek bele a mindennapokba, mert hosszútávon csak úgy változik meg a nők munkaerőpiaci helyzete, ha ezek általánossá lesznek.
Beszéljünk róla. De komolyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.