Két vélemény a női munkáról

Két vélemény a női munkáról

December a várakozás, készülődés hónapja. Készülök Karácsonyra, s az év lezárására; természetesen ebbe beletartozik az ajándékok vásárlása, készítése, sütisütés, takarítás, közös programok tervezése, de személyes adventi készülődésem része az is, hogy mostanában kevesebbet ülök a gép előtt (nem csak azért, mert amúgy sincs időm, hanem saját elhatározásból; a felszabaduló időt régen halogatott teendők elintézésére, közös játékokra a gyerekeimmel fordítom.) Ezért is frissítem ritkábban a blogot mostanában, bár akarva-akaratlanul is meghallom, ha a témámba vágó hírek kerülnek elő, ha a női munkáról hangzik –el vélemény. Így mindjárt ezzel is kezdeném:

Tegnap volt egy érdekes beszélgetésem – sajnos, nem tudtuk befejezni – így inkább beszélgetés-torzónak nevezném egy ismerőssel; az új Munka törvénykönyvéről, mely szerinte valóban javítja a versenyképességet azzal is, hogy megkönnyíti a válságtól amúgy is sújtott munkáltatók dolgát, mivel a problémásabb munkavállalókat már nem védi annyi felesleges szabály. (Pont a kismamákat hozta példának; ha egy kismama előkerül több év után, akkor még a szerencsétlen munkáltatónak ki kell fizetnie a szabadságait is, holott közvetlen haszna nemigen származott a munkavállalóból ezalatt az idő alatt. Az augusztus óta hatályban lévő szabályozás szerint a szabadság idejét lecsökkentették, meg sem kell vele várni az új Mt.-t, amely elveiben szintén ezt a tendenciát követi.)

Részben egyetértettem vele – remélem, erre a hírre nem dőlt senkiben össze egy világ sem J - valóban, ha egyoldalúan a munkáltatóra terheljük azt a költséget és gondot, mely egy kismama alkalmazásával együtt jár, akkor minden munkáltató, aki nem ellensége magának, meg fog mindent tenni, amit a törvény biztosít, illetve amit meg tud, akár törvényes, akár nem, hogy elkerülje a problémásnak ígérkező munkaerőt. Lehetőleg fel se vegye, vagy ha alkalmazza, akkor olyan keretek között (p. határozott idejű szerződéssel), melyben ott van a szabadulás lehetősége, ha a munkaerő kezdene már – minden értelemben véve – terhes lenni.

Az ismerősöm egyébként hozott is egy példát; egy elég nagy szervezet vezetője vallotta be baráti borozgatás közben, hogy ő bizony nem alkalmaz kismamát, szülőképes nőt is csak elvétve, mert olyan sokba kerül a cégnek, hogy tönkremenne, ha ezt a gyakorlatot folytatná. Az illető egyébként családcentrikus embernek vallja magát (s gondolom, ez ugyan nem hangzott el, de más fórumokon biztosan aggasztónak ítéli meg a magyarság fogyását. Vajon, miért is fogy.)

Amiben viszont nem értek egyet, s felháborít, hogy ezek a vélemények most már jogszabályi szinten is megjelennek, hogy ugyan megszűnik, vagy sokkal csekélyebb lesz a védelem – melyet a női munkavállalás egyik kerékkötőjeként emlegetnek – de ezen kívül nem történik semmi. A nők munkavállalását akadályozó tilalmak ugyanúgy maradnak; nincs igazán támogatottsága a nőket segítő munkavállalási formáknak sem, nincsenek rászorítva a cégek vezetői sem, hogy érdemben foglalkozzanak a problémával, nincs a gyermekek számára elég nappali elhelyezést biztosító intézmény sem. Megállunk ott, hogy akkor elvesszük a védelmet, aztán… hadd hulljon a férgese, aki így nem tud helytállni.

Ígértem egy másik véleményt is, szándékosan ezt hagytam másodjára. Nem mindenkinek okoz leküzdhetetlen gondot egy női munkaerő (még akkor sem, ha gyereke van.) Érdekes, találtam egy kisvállalkozást, ahol pont előnyt látnak ebben. Panyi Zsuzsi ugyanis ezt vallja: „Soha nem adtam még fel álláshirdetést, inkább nyitott szemmel és füllel kerestem és keresem, kivel tudnék együtt működni. Elengedhetetlen, hogy nő legyen, és hatalmas előny, ha még anyuka is. Ma kicsi gyerekek mellett nagyon nehéz elhelyezkedni, ami persze igazságtalanság, ezért figyelek oda az említett szempontokra. Most már tízen vagyunk. Rugalmas munkaidőben dolgozunk, előfordul, hogy este 11-kor beszéljük meg a teendőket, mert olyankor érünk rá mindannyian.” (Forrás: Igyekszem az egyéniséget hangsúlyozni – Panyi Zsuzsi és az üvegékszerek, meztelenuzenet.blog.hu)

Így is lehet.