Emlékszünk arra a jelenetre, mikor először látjuk a Runway rettegett főszerkesztőnőjét a filmen? Ahogy jön a szerkesztőségbe a telefon, hogy Miranda ma előbb jön be; a hívás nyomán pedig méhkasként zúg az egész épület, mindenki szélsebesen rendezi sorait, majd megérkezik az autó, s kiszáll belőle ő, azaz Ő, akinek először csak a cipőit látjuk, majd egyre több részletet mutat meg a kamera, míg a liftben a nézőkkel is szembefordul, s a látvány magáért beszél, a gesztusok tökéletesek: magunk előtt látjuk azt a nőt, akitől félnek, akit tisztelnek, akinek a munkabírását, eredményeit mindenki elismeri a divatvilágban.
S bár a film elsősorban Andy és Miranda kapcsolatáról szól, a blog szempontjából mégis Miranda a fontos: hogyan ábrázolják a filmben ezt a nem mindennapi női karriert?
A Runway főszerkesztői állása egy sajátos világ tetején van: ebben a világban mindenki ad magára, a legutolsó divat szerint öltözik, a ruha, a táska a cipő, s a kiegészítők tökéletesen harmonizálnak. A betegség, gyengeség itt nem megengedett; az első asszisztensnek, Emilynek egyenesen a régóta várt párizsi útjába kerül, mikor egyszer influenzásan, vörös orral és könnyező szemmel megy dolgozni. S ezt a világot mozgatja Miranda Priestly, egy grimaszára egész tavaszi kollekcióját dobja ki a tervező, a beosztottjai pedig – akár lábukat törve is – de azonnal rohannak minden kívánságát teljesíteni; repülőt keríteni neki a tornádó kellős közepén, vagy ikerlányainak a kiadatlan Harry Potter-kéziratot megszerezni.
S mi ennek a teljhatalomnak az ára? A családi boldogság mindenképpen; ugyan ott vannak a lányok, akiket alig lát, férj is van, bár személye folyton változik, mindig más az aktuális Mr. Priestly (sőt, a mostanival is válófélben lesz éppen a film végére). Ugyanakkor a munkatársaiban sem bízhat feltétel nélkül; elismerik ugyan azt a rendkívüli teljesítményt, amit nyújt, s amelynek eredménye, hogy az amerikai Runway irányítja az egész divatvilágot; félnek tőle, mert erősnek és legyőzhetetlennek tartják, de tudja, ha bármikor gyengeséget mutat, akkor kíméletlenül eltapossák. S ehhez mérten viselkedik ő is velük; sakkbábuként tologatja ide-oda őket saját játszmája tábláján; amikor pozíciója a tét, akár vezéráldozatot is hoz, s a leghűségesebb munkatársának, Nigelnek már odaígért pozíciót dobja oda az ellenfélnek.
Siker, vezető szerep a piacon, általános elismerés – a mérleg egyik serpenyőjében; a film szerkesztésénél azonban gondosan ügyeltek arra, hogy azt is felsorakoztassák, mi minden került a másikba: majdnem minden, ami ezen az életen kívül van. (Érdekes például, hogy a film alapjául szolgáló regényben Miranda stabil házasságban él, míg a filmben szükségesnek tartották megemlíteni, hogy több válás van mögötte, s a jelenlegi házassága sem sikerült.) Nőként érvényesült egy főként nőknek szóló iparágban, kihozta belőle a maximumot, élő legendává vált, ugyanakkor a szépségipar többi lényeges pozíciójában szinte csak férfiakat látunk, férfi tervezőket emlegetnek (na jó, Chanel kivétel J), férfi a stylist, férfi a Runway-t kiadó médiabirodalom ura. Mirandának tehát nőként sikerül érvényesülnie ezen a férfias területen, s a filmben ezért megfosztják minden, jellegzetesen nőinek tartott attribútumától, a kedvességtől, gyengédségtől, empátiától, érzékeltetik, hogy nem jó anya, nem jó feleség – mintha egy ekkora üzleti siker nem járhatna mindezen tulajdonságokkal együtt.
Befejezésül talán azt emelném ki a három film kapcsán, hogy ugyan három nagyon különböző női karriert látunk, azonban mindhárom filmben lényeges momentum a főszereplők viszonya a férjeikhez, családjukhoz, azaz a női munkát a családi viszonyrendszer szűrőjén keresztül ábrázolják; míg az első filmben Robertának a válás után kell visszacsöppennie a munka világába, s újra megtalálni az eredeti hivatását, Julia Childnak és Julie Powellnek férjeik segítenek végig, hogy megvalósítsák elképzeléseiket; a harmadik filmben egyikről sem beszélhetünk, Miranda férje aktívan nem vesz részt a karrier alakításában, illetve válásuk sem befolyásolja azt; a film készítői azonban azt érzékeltetik, hogy ha egy nő ilyen magasra jut, akkor azért olyan hatalmas árat kell fizetnie – s ahogy ezt a végkifejletben is szájunkba rágják - mely nem igazán éri meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.