Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

2011. május 20., péntek

Szociális Konzultáció: ki kíváncsi kire?

Régóta készülök erre a bejegyzésre, egyszer már neki is kezdtem, megírtam majdnem egy oldalt belőle, aztán újra átolvastam és félretettem. A téma azonban nem hagy nyugodni, ezért újra nekifogok, hátha ezúttal tovább jutok.
Nemrég kaptuk meg a Szociális kérdőívet. Mivel a szociális kérdések több szálon is szorosan kapcsolódnak a munka világához, ezért a blog szempontjából is érdekelt; milyen kérdésekben kérik ki a véleményünket, melyek a jövő szociálpolitikáját meghatározó sarkalatos pontok? (S most nem akarom a témát a politikai kritika irányába elvinni; szerintem hasznos lehet egy társadalmi konzultáció ehhez hasonló, mindennapjainkat érintő kérdésekben. Más kérdés, hogy helyi szinten talán könnyebben megvalósíthatóak ezek a párbeszédek, országos szinten azonban komoly nehézségekbe ütközhet, ha mindenkinek számítanak a véleményére. Ezeket a nehézségeket hidalhatja át ez a kérdőíves forma; ugyan a válaszok előre készek, de éppen ezért könnyű összesíteni őket, s a döntéshozók képet is kaphatnak arról, hogy az ország egésze miként vélekedik – nagy vonalakban – a hogyan továbbról.)
Nem veszek végig minden kérdést, talán a harmadik pont az, mely leginkább kapcsolódik fő témámhoz, s a következőképpen hangzik: Vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. Mások szerint a segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára. Ön mit gondol? A feltett kérdésnél már csak a válaszok jobbak: 1. Az országnak segély helyett inkább a munkalehetőséggel kellene segítenie a munkanélkülieket. 2. A segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára. 3. Nem tudom megítélni a kérdést.
Komolyan elgondolkodtam: vajon lesz-e valaki, aki a segélyezésben látja a megoldást a munkanélküliség problémájára. A segélyben, mely egyfajta szociális háló; az átmenetileg nehéz helyzetbe került embereket segíti meghatározott ideig. Fogalmilag kizárt, hogy egyfajta megoldásként tekintsünk rá; a segély csupán a búvár oxigénpalackja, mely nem engedi megfulladni, míg felszínre nem kapaszkodik; na de nyilván nem lehet végletekig a lélegzését helyettesíteni vele.
Mégis, mi szükség van akkor arra, hogy betegyék a válaszok közé ezt is? Talán csak nem az, hogy ne nagyon legyen alternatíva? S igen, bőszen bólogatok, alapvetően egyet is értek azzal, hogy a munkanélküliség problémájára a munkalehetőségek teremtése a megoldás. (Ki hitte volna, nem? Tudok egyébként én is ilyeneket: az éhségre mi a megoldás? 1. ha eszünk 2. ha iszunk 3. nem tudom a választ.) Tovább is boncolhatom az egyetlen jónak szánt választ: tehát az országnak kéne munkalehetőségekkel segítenie a munkanélkülieket. Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, de számomra ez az ország kategória olyan megfoghatatlan. Egy országra nem szoktunk jogokat ruházni és kötelezettségeket terhelni; így elvárni sem lehet tőle semmit. Pláne nem munkahelyteremtést, ami az utóbbi években kevés más szereplőnek (cégek, egyéb munkáltatók, csak félve merem leírni: kormány esetleg…) sikerült. Ha jól tudom, még mindig 11 % körül van a regisztrált álláskeresők száma, ami nem kevés, tehát az országnak igen csak fel kell kötnie az alsóneműt, ha ezen változtatni akar.
S attól félek, ha megbízzuk az országot ezzel a nehéz feladattal, akkor a kormány el lesz foglalva a feladat másik oldalával; mivel elvileg van, aki munkahelyeket teremt, ezért a segélyezési rendszert akár le is lehet építeni. S valami az súgja nekem, hogy a feladat ezen része könnyebben és gyorsabban megy majd végbe, mint az átruházott munkahelyteremtés, a folyamat eredménye pedig egy igen nagylyukú szociális háló lesz, melyen csak úgy potyognak kifele az emberek. Sőt, ami a segélyezést illeti, itt nem kíváncsi senki annyira a másik magyar ember véleményére; az utóbbi hónapokban a munkanélküli ellátásokban igen drasztikus csökkenés következett be meglehetősen rövid idő alatt.

Számtalan kérdésről lehetne beszélni a munkahelyteremtés és segélyezés témakörében. Sokat közülük akár egy kérdőívben is meg lehet fogalmazni úgy, hogy VALÓDI alternatívák közül lehessen választani. A kérdésfeltevés azonban magával hozza, hogy igazából, jó lelkiismerettel csak a harmadik pontot tudom választani, azaz nem tudom megítélni a kérdést. Természetesen a kérdés alapján. Véleményem van, de arra ki kíváncsi?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.