Két hete a középső fiammal váratlanul bekerültünk a Bethesda kórházba, ahol egy kisebb műtéten esett át. Szerencsére már aznap jöhettünk haza, de délelőtt elég sokat kellett várnunk, míg ő is sorra került. Közben játszottunk, mesét olvastam, mindent megtettünk, hogy a körülményekhez képest kellemesen múljon az idő, amit szegénynek étlen-szomjan kellett töltenie. Aki volt már ilyen helyzetben, tudja, hogy nem könnyű: előre szorong a műtéttől gyerek, szülő egyaránt, akármilyen kis beavatkozásról is van szó, közben mégis el kell foglalni magunkat lehetőleg úgy, hogy a gyereknek se jusson eszébe kimászni az ágyból.
Egyszer csak nyílt az ajtó, s egy idősebb hölgy jött be, kezében egy csomó érdekes dolog: színes ceruzák, rajzlapok, társasjátékok és könyvek. Bemutatkozott, majd minden gyerekkel beszélgetett egy kicsit. A beszélgetés során kiderült, hogy nyugdíjasként vállalkozott erre az önkéntes munkára a Bethesda kórházban: amelyik gyerek szeretné, azzal olvas, rajzol, társasozik vagy beszélget, hogy gyorsabban teljenek a műtét előtti órák, vagy a lábadozás hosszú napjai. (Nagyon hálásak voltunk neki a színes ceruzákért, amit kaptunk, azt ugyanis nem hoztunk magunkkal, s ez egy újabb, rajzolással töltött, csendes félórát jelentett a fiam számára.)
S miért csinálja ezt a munkát? Miért jó? Kérdéseimre csak ezek voltak a válaszok: mert nagyon szereti a gyerekeket. S jó valami hasznos dolgot csinálni a nyugdíj mellett, jó hazamenni úgy, hogy ma ismét sikerült valakinek segíteni egy kis játékkal, külön foglalkozással – akár a gyógyulásban is. Mit tudtam, mit tudok erre mondani? Köszönöm. Köszönöm mindenkinek, aki hajlandó a szabadidejét ingyen áldozni arra, hogy másoknak jobb legyen. Éljenek az önkéntesek!
2011 az Önkéntesség Éve – hirdetik sok helyen. A fenti személyes élményem is késztetett arra, hogy egy kicsit bekapcsolódjak ebbe a rendezvénybe, s a blog sajátos szempontjából nézzem az önkéntes munkát. Miért jó önkéntes munkát végezni?
Mert így valóban olyan munkát végezhetünk, amit nem kötnek szükségszerűségek: az anyagi érdekek abszolút hiányoznak belőlük, hisz nem jár értük ellenszolgáltatás, nem azért megyünk el dolgozni, mert meg kell élnünk. Az önkéntes munkára annyi időt szánunk, amennyit jó szívvel le tudunk csípni a szabadidőnkből, nincs külső kötöttségünk itt sem.
Nem is kell kompromisszumokat kötni, hiszen önkéntesen azt a munkát vállaljuk el, amit igazán magunknak érzünk, olyan célokért dolgozhatunk, ami fontosnak tartunk; az önkéntes munka jó eszköz arra, hogy azokat az eszméket próbáljuk megvalósítani, amelyek szerintünk elengedhetetlenek a világ szebbé és jobbá tételéhez: kevesebb éhező-fázó, bántalmazott ember legyen, több vidám gyerek, ne legyenek elhanyagolt, utcára kitett állatok, szebb legyen a környezetünk, s hosszan sorolhatnám még a célokat.
Az önkéntes munkától tehát jobb lehet körülöttünk a világ – s jobbak leszünk mi is. S hogy visszatérjek a blog eredeti témájához (nők és a munka), feltenném a kérdést: miért jó egy nőnek az önkéntes munka a fentieken túl? S azon belül: miért jó egy kisgyermekes nőnek az önkéntes munka?
Gyakran éri az a vád a sokáig otthon lévő anyákat, hogy megkopik a tudásuk, ezért nem kellenek már a munkaerőpiacon. Nyilván fennáll ennek a „korróziónak” az esélye, s az otthontöltött évek számával egyre növekszik, különösen az olyan szakmákban, ahol állandóan naprakésznek kell maradni. Egy önkéntes munka akár lehet így „korrózióvédelem” is: amit eddig megélhetésként műveltünk, a gyerekek mellett lehet egy-két órában önkéntesen is csinálni. Itt jut eszembe egyik ismerősöm, aki a gyerekek előtt logopédusként dolgozott, s az otthoni évek alatt az egyik internetes portál szakértőjeként írt a témában cikkeket, s válaszolt a temérdek, beszédfejlődéssel, hangképzéssel kapcsolatos kérdésre. Most ment vissza dolgozni: biztos vagyok benne, hogy tudása nemhogy megkopott az évek alatt, hanem inkább fejlődött és gyarapodott.
Tudom, hogy jogos a felvetés: kisgyerekes anyukaként minden perc szabadidő számít. Nehéz ezeket a kincseket odaadni, még akkor is, ha fontos a cél. S nem is lehet minden önkéntes munkára vállalkozni, mert kisgyerek mellett nehéz megszervezni a rövidebb távolléteket is. Ezt hidalhatja át az internet (lásd a fenti példámat), persze, ez nem minden esetben megoldás. Egy másik példát hadd hozzak az önkéntes munkára, ahol anyukák fogtak össze, hogy jobb és élhetőbb legyen nekik, s más anyukáknak a környező világ: Gödöllőn létrehozták a Regina Alapítványt, egy női önsegítő szervezetet, bővebben itt lehet olvasni róluk: www.reginanet.hu. Nagyrészt a kisgyerekkel otthon lévő anyáknak próbálnak segíteni, programokat szerveznek számukra, érdekvédelmüket vállalják fel, s munkavállalásukat próbálják segíteni.
Jó módszer lehet az önkéntes munka arra is, ha a gyermekneveléssel töltött időszak után saját elhatározásból, vagy külső kényszer hatására pályát akarunk módosítani. (Külső kényszer lehet az, hogy nehéz összeegyeztetni korábbi munkánkat a gyerekneveléssel, a munka jellegéből adódóan, a munkabeosztás miatt, vagy éppen a munkahely távolsága miatt.) Bele lehet tanulni ezalatt más munkákba, s később professzionálisan is művelni. Erre is hozok egy példát, méghozzá a saját családomból: mi öten vagyunk testvérek, így Édesanyám sok időt töltött el velünk otthon. Olyan szakmája volt, ahol állandóan naprakésznek kellett lennie, így igen nehezen talált volna vissza az eredeti területére: nem is beszélve arról, hogy közben lezajlott a rendszerváltás is, ahol azt a nagyvállalatot, ahol korábban dolgozott, privatizálták, majd több céget csináltak belőle – a helye gyakorlatilag megszűnt. Öt gyermek, rengeteg kihagyott év, nem aktualizált tudásanyag, változó társadalom (’90-es évek eleje!), növekvő munkanélküliség mellett – abszolút vesztes pozíció a munkaerőpiacon. Mikor a legkisebb testvérem is óvodába került, ő pedig „főállású anya” lett (majd erről is írok, hogy mennyire „főállás” ez), elkezdett egy környezetvédelemmel foglalkozó alapítványnál egy-két délelőtt önkéntesként segíteni. A környezetvédelem kérdése mindig is érdekelte, ezért is választotta ezt a munkát. Így dolgozott egy huzamosabb időn keresztül, majd megürült egy pozíció az alapítványnál: természetes volt, hogy egy bevált, ismert munkaerőt szeretnének inkább alkalmazni – így kezdett el ott dolgozni, immár hivatalosan, fizetésért, félállásban. Több évig volt alkalmazásban ennél az alapítványnál, majd adódott egy másik munkalehetőség… oda már nem azzal a hátránnyal ment, ami majdnem minden gyermeket vállaló és hosszabb ideig otthonlevő nőt érint, hanem egyik munkahelyről a másikra. Sokkal jobb ajánlólevél volt.
Befejezésül mit is írhatnék? Mint a példák is mutatják, érdemes ezt az utat választani. Ha másoknak hasznos munkát végzünk, látszólag ingyen, abból akár saját haszon is születhet. S egy önkéntes munkában szerzett tapasztalat nagyon jól mutathat akár egy hivatalos önéletrajzban is.
