Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

2011. március 22., kedd

Mennyire tekintik a gyereknevelést munkának? (2)

Most azt vizsgálom meg, hogy összegszerűen mennyi pénzt kapnak az édesanyák, amikor gyermekükkel otthon vannak, otthon nevelik őket, s nem vállalnak külső munkát.

Ha nem biztosítási jogviszonnyal a hátuk mögött mennek szülni, illetve az otthonlét harmadik évében gyermekgondozási segélyre lesznek jogosultak (megint ott van: segély… és nem fizetés.) ennek havi összege 2011-ben bruttó 28.500 Ft (ez az összeg egyébként 2009. január elsejétől kezdve nem változott). Kézhez ennél kevesebbet kap az anya, hiszen ebből még vonnak nyugdíjjárulékot (2011-ben ez 10 %), ez viszont szükséges ahhoz, hogy ezeket az éveket is szolgálati időnek számítsák egy majdani nyugdíj-megállapításnál. Egészségügyi járulékot nem vonnak, ugyanakkor a GYES-en lévő biztosítottnak számít, tehát kvázi ajándékba kapja az egészségügyi ellátást az egyébként igen alacsony összegű járandóság mellé.

A GYES összege munkabérnek semmiképpen sem tekinthető tehát, hiszen a minimálbért sem éri el (ez jelenleg 78.000 Ft), s nem is vonnak belőle a nyugdíjjárulékon kívül más közterhet; „munka jellege” felé mutat viszont az, hogy szolgálati időnek ismerik el a GYES-en töltött éveket.

Amennyiben jogosultak TGYÁS-ra, akkor korábbi fizetésük 70 %-át kapják. Korábban írtam már róla, hogy a TGYÁS ideje alatt a nők (mert ez az ellátás csak az anyáknak jár) szülési szabadságon vannak; ez az elnevezés sem a munka jelleget erősíti. A TGYÁS-ból adóelőleget vonnak, más nem terheli – ez a tény is inkább a segély jellegét erősíti.
A GYED-nél hasonló a helyzet; annyiban más, hogy adóelőleget és nyugdíjjárulékot is vonnak, tehát eggyel több közteher van ezen a járandóságon; ugyanakkor belép egy felső plafon is: a minimálbér késtzeresének 70 %-a lehet a maximális GYED.
Egészségügyi járulékot nem vonnak egyikből sem, viszont az egészségügyi ellátások szempontjából biztosítottnak számít a kedvezményezett a TGYÁS, GYED folyósítása alatt.

Nagy vihart kavart az a nőknek szóló kedvezmény is, mely szerint a nők 40 év szolgálati viszony után – életkoruktól függetlenül. ebbe viszont csak korlátozottan számítanak bele a gyermeknevelési szabadságon töltött évek, ahogy arról már korábban írtam. (ez a korlátozás egyébként csak a kedvezmény szempontjából él, ha valaki nem kívánja igénybe venni a kedvezményt, akkor beleszámít a szolgálati időbe, a teljes időszak, amikor gyermekek után TGYÁS-, GYED-, GYES-, GYET-ben részesült.

Ez a megszorítás is arra utal, hogy ezek a járandóságok inkább segélyek, s nem egy elvégzett munka ellenértékei. Beleszámít a szolgálati időbe – de azért mégsem teljesen, nem úgy, mintha ezek az évek „komoly munkával” teltek volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.